language

Intézmények:

Fidesz highlight_off

Helyek:

Kisléta highlight_off

Fidesz

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség (korábban: Fiatal Demokraták Szövetsége, röviden Fidesz) magyarországi jobboldali populista, nacionalista párt, 1990 óta jelen van az Országgyűlésben. 

1988-ban alapították főleg egyetemi és főiskolai hallgatók, a párt kezdetben liberálisként határozta meg magát. 1998-2002 között és 2010 óta kormányzó párt. A párt elnöke 2003 óta Orbán Viktor.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [2]  Oldalak:   1

Feljelentést tesz az Együtt-PM a kislétai videóügyben

Az Együtt-PM szerint a kislétai videójukon szereplő közmunkás hazudik a felvétel keletkezésének körülményeiről. Őt nem perelik be, de ismeretlen tettes ellen feljelentést tesznek, hogy kiderüljön, miért nem mond igazat.

A köztévé szerint az Együtt fizetett a kislétai videóért

Megszólalt egy ember, aki a Bajnai-ellenes tüntetés fideszes szponzorálásáról készült videó egyik szereplőjének mondja magát. Azt állítja, Bajnai aktivistái adták a szájába a szavakat, és fizettek is érte. Az Együtt-PM szerint ez hazugság.
Találatok: [2]  Oldalak:   1