language

Intézmények:

Fidesz highlight_off

Akták:

Kósa Lajosné lakása highlight_off

Fidesz

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség (korábban: Fiatal Demokraták Szövetsége, röviden Fidesz) magyarországi jobboldali populista, nacionalista párt, 1990 óta jelen van az Országgyűlésben. 

1988-ban alapították főleg egyetemi és főiskolai hallgatók, a párt kezdetben liberálisként határozta meg magát. 1998-2002 között és 2010 óta kormányzó párt. A párt elnöke 2003 óta Orbán Viktor.

Kósa Lajosné lakása

Kósa Lajosné lakása

A Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál vagyongyarapodási, a parlament illetékes bizottságánál pedig vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményezett Kósa Lajossal és feleségével szemben az Együtt-PM és a Demokratikus koalíció. Az RTL Klub 2014 október elején adta hírül, hogy Kósa Lajos egy körülbelül 150 négyzetméteres, négyszobás, dunai panorámás óbudai lakásban lakik, amelynek értékét szakértők 100 millió forintra becsülik. Mivel az ingatlan a debreceni polgármester feleségének nevén van, nem szerepel a politikus vagyonnyilatkozatában. Kósa Lajos állítása szerint 2002-ben debreceni nagyerdei házukat cserélték el az akkor még építés alatt álló óbudai ingatlanra. A polgármester azt is elmondta: a budapesti lakás mellett egy debreceni házat is vásároltak, amelyre több tízmilliós hitelt vettek fel, amit jelenleg is törlesztenek. Bár a lakópark - a tervezőiroda honlapja alapján - 2004-ben elkészült, a Népszabadság a parlament sajtóirodájától megtudta: Kósa 2003 és 2006 május 17. között szállásköltség-térítést vett fel - az első két évben 1.19 millió, a harmadikban 1.26 millió, a ciklust záró évben pedig január és május közepe között 482 ezer forintot.


Azért dolgozunk, hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

▶︎ Támogass minket átutalással vagy PayPalon: k-monitor.hu/tamogatas
▶︎ Legyél pártolói tagunk: patreon.com/kmonitor

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [7]  Oldalak:   1

Semjén Zsolt nyaralóját piszkálja az MSZP

Az MSZP szerint Rogán, Kósa és Szijjártó luxusvillái mellett Semjén Zsoltnak is problémás a vagyonnyilatkozata, a KDNP szerint a 102 négyzetméteres balatoni üdülővel semmi gond nincs.

Kósa Lajos ellen vagyonosodási vizsgálatot kezdeményeztek

Az Együtt-PM a NAV-nál és az illetékes bizottságnál is eljárást kezdeményez a debreceni polgármester ügyében. Kósa Lajosról a minap derült ki, hogy egy olyan óbudai lakásban él, amelyet nem tüntetett fel a vagyonnyilatkozatában.

Vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményeznek Kósa Lajos ellen

Vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez Kósa Lajossal, a Fidesz ügyvezető alelnökével és feleségével szemben az illetékes parlamenti bizottságnál az Együtt-PM és a Demokratikus Koalíció (DK) annak nyomán, hogy a médiában megjelent hír szerint vagyonnyilatkozatban fel nem tüntetett óbudai lakással rendelkeznek.

Továbbra is az érdeklődés középpontjában a fideszes fejesek ingatlanai

Az Index a külügyminiszter balatoni nyaralóját térképezte fel, több ellenzéki párt pedig Szijjártó Péteré után Kósa Lajos pártalelnök vagyonát is kivizsgáltatná.

70 milliós lakást titkoltak el Kósáék

Csendes, évtizedes platánfákkal körülölelt utcák vezetnek ahhoz a Duna-parti luxuslakáshoz, ahol Kósa Lajos (50), a Fidesz alelnöke tölti hétköznapjainak egy részét, és amelynek létezéséről eddig a debreceni polgármester soha nem beszélt.
Találatok: [7]  Oldalak:   1