language

Intézmények:

Fidesz highlight_off
Központi Nyomozó Főügyészség highlight_off

Fidesz

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség (korábban: Fiatal Demokraták Szövetsége, röviden Fidesz) magyarországi jobboldali populista, nacionalista párt, 1990 óta jelen van az Országgyűlésben. 

1988-ban alapították főleg egyetemi és főiskolai hallgatók, a párt kezdetben liberálisként határozta meg magát. 1998-2002 között és 2010 óta kormányzó párt. A párt elnöke 2003 óta Orbán Viktor.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [8]  Oldalak:   1

Megállíthatatlanul gyarapodnak a fideszes földesurak – parlamenti toplista hektárról hektárra

Kielégíthetetlen a politikusok földéhsége. A vidékbarát kormánypropagandával szemben az elit adómentesen talicskázza ki a gazdálkodók által megtermelt hasznot az ott élők orra elől.

Megvan, mikor kezdődik a monstre Simonka-per: csak az előkészítő ülésre négy napot szánnak

A büntetőper méreteire jellemző, hogy csak az előkészítő ülések megtartására négy napot tűzött ki a Fővárosi Törvényszék. Így a bűnszervezetben különösen jelentős értékre elkövetett költségvetési csalás miatt megvádolt Simonka György és 31 társa pere 2020. január 13-án kezdődik. A bíróság emellett további három napot, január 14-ét, január 15-ét és január 16-át jelölte ki az előkészítő ülés megtartására.

Hamarosan vádat emelnek Simonka György fideszes országgyűlési képviselő ellen?

A végéhez közeledik a Simonka György fideszes parlamenti képviselő ellen indított büntetőeljárás nyomozati szakasza, amelyben a politikus több mint harminc társával együtt súlyos bűncselekmények gyanúja miatt gyanúsított. A Központi Nyomozó Főügyészség kérdésünkre azt írta: „az ügyben az iratmegismerés lehetőségét már biztosította az arra jogosultaknak.”

Hiába gyanúsítják súlyos bűncselekményekkel, még mindig Simonka György a Fidesz Békés megyei elnöke

Majd „a Fidesz legfelső köreiből bizonyosan elmondják…” Lassan 3 hónapja, hogy a legfőbb ügyész kezdeményezésére az országgyűlés egyhangúan felfüggesztette Simonka György, fideszes képviselő mentelmi jogát.Az elmúlt év november közepén gyanúsította meg a dél-békési kormánypárti képviselőt a nyomozást vezető Központi Nyomozó Főügyészség (KNYFÜ) bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás, valamint vesztegetés és vesztegetés elfogadásának gyanújával. Egyben azzal is, hogy az elnyert pályázati pénzekből 45 százalékot kért vissza, s a mindezzel okozott kár értéke eléri az 1,4 milliárd forintot.

Fidesz-közelben landoltak a 4-es metró korrupciós ügyének főszereplői

Az Orbán-kormány Magyarország legnagyobb korrupciós botrányának nevezte tavaly a 4-es metró ügyét, azóta viszont mélyen hallgat róla. Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselője és munkatársa tényfeltáró munkájának konklúziója szerint nem ok nélkül: a visszaélések egykori főszereplői nyakig ülnek a NER legpiszkosabb üzleteiben.

Valami nagyon nem stimmel a Voldemort-ügyben

Egymásnak ellentmondó tanúvallomást tett a helyettes államtitkár és a kabinetfőnök, de az ügyészség nem akadt fenn ezen. Bár maguk a csalásra készülő gyanúsítottak állítják: fentről súgtak nekik arról, hogy lehallgatják őket, a nyomozók szerint erre nincs bizonyíték. Úgyhogy le is zárták gyorsan az ezzel kapcsolatos nyomozást.

Nem nyomoznak Rogán után

Semmilyen konkrétumot nem mondott Portik Tamás arról a tízmillió forintnak megfelelő euróról, amelyet állítása szerint Rogán Antalnak adott át 2010 körül. Egyebek mellett ezért utasította el az ügyészség azt a feljelentést, amelyet a vallomás kapcsán a fideszes Tényi István tett hivatali vesztegetés elfogadásának gyanúja miatt. A nyomozóhatóság szerint Portik kijelentései „életszerűtlenek”, így nem nyomoznak a miniszter után.

Tokfalvi Elek: UD-ügy: elhallgatási botrány

A héten felmentették Dávid Ibolyát, Herényi Károlyt, Szilvásy Györgyöt és Tóth Károlyt UD-ügyben. A PKKB-nak az ügyben eljáró bírója élesen kritizálta az ügyészség munkáját. Tokfalvi Elek véleménye az UD-botrányról.
Találatok: [8]  Oldalak:   1