language

Intézmények:

Fidesz highlight_off
Magyar Telekom Nyrt. highlight_off

Fidesz

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség (korábban: Fiatal Demokraták Szövetsége, röviden Fidesz) magyarországi jobboldali populista, nacionalista párt, 1990 óta jelen van az Országgyűlésben. 

1988-ban alapították főleg egyetemi és főiskolai hallgatók, a párt kezdetben liberálisként határozta meg magát. 1998-2002 között és 2010 óta kormányzó párt. A párt elnöke 2003 óta Orbán Viktor.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [10]  Oldalak:   1

Feljelenti a Fideszt a DK a Telekom támogatása miatt

A Demokratikus Koalíció (DK) eljárást kezdeményez a Fidesz tiltott pártfinanszírozása ügyében – közölte Oláh Lajos, az ellenzéki párt képviselője. A DK ugyanakkor tájékoztatást kér a Magyar Telekom igazgatóságának elnökétől arról a 2009-es találkozóról, amelyet a Telekom finanszírozott, és amelyen előadást tartott a Fidesz vezetőinek Barack Obama amerikai elnök kampányfőnöke, David Plouffe is.

Czeglédyékkel perli a DK a Fideszt tiltott pártfinanszírozás miatt

A Demokratikus Koalíció beperli a Fideszt tiltott kampányfinanszírozás miatt. Az OS-en keresztül kibocsátott közleményben a Gyurcsány Ferenc-vezette párt azt írja, hogy a Fidesz 2009-ben tiltott kampányfinanszírozásban részesülhetett, amikor helyette más finanszírozta Barack Obama tanácsadójának magyarországi vendégeskedését. Ugyanakkor a Magyar Telekom pedig valószínűleg megsértette a számviteli és adótörvényeket, és ezzel egyebek mellett adócsalást követett el, írják.

Rogán elismerte: a multik fizették a tanácsadót

Miközben egyes nyugat-európai ország diplomatáinak 4500 forintnál nagyobb értékű ajándékot sem szabad elfogadniuk, a hazai politikai elitre aligha vonatkoznak effajta szigorú erkölcsi szabályok. Sőt, még nyíltan meg is osztják az olyan történeteket, amikor egy magáncég finanszírozott meg egy, a párt szempontjából fontos találkozót. Az interneten elérhető felvételek tanúsága szerint Rogán Antal fideszes politikusként pontosan ezt tette, amikor nyilvánosan elismerte, hogy nyolc évvel ezelőtt az ő meghívására érkezett Magyarországra Barack Obama amerikai elnök kampányfőnöke, David Plouffe.

Obama tanácsadója volt a Telekom ajándéka a Fidesznek

Óriási szívességet tehetett a Magyar Telekom a Fidesznek 2009-ben, amikor megszervezte és egy közvetítőn keresztül kifizette Barack Obama amerikai elnök tanácsadója, David Plouffe budapesti előadását. Nem kétséges, hogy a Telekom értékes ajándékot adott a 2010-es választásokra készülő és egyértelműen esélyes Fidesznek, amikor a demokrata párti Obama elnök egyik legnagyobb bizalmasával hozott össze szűk körű találkozót.

Ezekkel a módszerekkel gyűrték maguk alá Orbánék szinte a teljes magyar médiaipart

Összeszedtünk néhány olyan kormányzati intézkedést, amelyek következtében Magyarországon ma egyre kevesebb a független médiaműhely, és ami miatt ma jóval nehezebb az újságírók munkavégzése, mint egy nyugati demokráciában, vagy mint a rendszerváltás óta bármikor.

Origo-botrány: a vizsgálatnak vége, konkrétum semmi

Lezárult az a belső vizsgálat a Magyar Telekomnál, az Origo Zrt. tulajdonosánál, amelyet Pethő András, az Origo újságírója mellett a cég felsővezetése kezdeményezett Sáling Gergő főszerkesztő nyár eleji távozása után. A Telekomtól november elején távozó három menedzser, köztük Vaszily Miklós Origo-vezér távozása azonban nem ezzel függ össze, hanem, hogy a menedzserek a Telekomhoz lazábban kötődő Origóval képzelték el jövőjüket.

A rezsicsökkentés miatt törhetett ki a Fidesz–RTL Klub-háború

Közel egy éven keresztül figyeltette, vizsgálta a kormány az RTL hírműsorait, majd megállapította, hogy a tévé elfogult a kabinettel szemben, túl sok „negatív” hírt közöl, pedig a TV2 kiegyensúlyozottabb. A hvg.hu birtokába került vizsgálat információink szerint szerepet játszott abban, hogy a kormánypárt viszonya megromlott az tévétársasággal, mely végül a reklámadó fő célpontja lett. Az elemzés szerint az RTL még szegény gyerekeket is bevetett, hogy rossz színben tüntesse fel a rezsicsökkentést.

"Kétmilliárdot illik visszaosztani": honnan jön a pénz a magyar pártokhoz? (2.)

A magyar politika legnagyobb tabuja, hogy milyen forrásból fedezik működésüket a pártok. A kampányfinanszírozásról szóló cikksorozatunk második részéből kiderül, mire jó egy betarthatatlan rendelet, mennyit "illik" visszaosztani egy nagyberuházás nyertesének, és hogyan fizetik le a polgármestereket és önkormányzati képviselőket.
Találatok: [10]  Oldalak:   1