language

Intézmények:

Fidesz highlight_off

Akták:

Magyar vezetők az USA tiltólistáján highlight_off

Fidesz

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség (korábban: Fiatal Demokraták Szövetsége, röviden Fidesz) magyarországi jobboldali populista, nacionalista párt, 1990 óta jelen van az Országgyűlésben. 

1988-ban alapították főleg egyetemi és főiskolai hallgatók, a párt kezdetben liberálisként határozta meg magát. 1998-2002 között és 2010 óta kormányzó párt. A párt elnöke 2003 óta Orbán Viktor.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [20]  Oldalak:   <<  <  1 2

Kitiltási-ügy: CIA akciótól rettegnek a Fideszben

Csehországban egy korrupciós ügy miatt gyanús körülmények között bukott meg tavaly a kormány. Az ügy mögött titkosszolgálati kavarást is sejtettek prágai lapok. Egyébiránt a cseheknél is éppen napirenden van az egyetlen atomerőművük bővítése, aminek összege hasonló a paksi bővítésével. A Hetek értesülése szerint ezen ügy miatt vannak olyanok a Fideszben, akik szerint lehet hasonlóság a két ország között.

Buknak ki a csontvázak: átvilágítást sürget az LMP

Az LMP szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) teljes átvilágítására van szükség, mert ma már nem az a kérdés, hogy kik és hogyan csalnak, hanem az, hogy kinek az utasítására hunynak szemet a csalások felett - ezt Szél Bernadett társelnök mondta szerdai, Vágó Gábor volt képviselővel közösen tartott budapesti sajtótájékoztatóján.

Lázár: kormánytagot, államtitkárt nem tiltottak ki az USA-ból

A magyar kormány az Egyesült Államok stratégiai partnereként, barátjaként azt várja, hogy a kritikák megfogalmazása mellett, de konstruktív légkörben beszéljék meg az Egyesült Államok által magyar állampolgárokkal szemben meghozott beutazási tilalom ügyét - mondta Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülésén.

​Hogy is állunk akkor a kitiltási botránnyal?

Ma több fontos fejlemény is történt a korrupció miatt Amerikából kiutasított magyar kormányzati figurák ügyében, folyik a sunyítás és a taktikázás.

Gál J. Zoltán: Kitiltottak

„Fuck the EU!” B.ssza meg az EU! Ha ettől a mondattól kezdjük az Orbán-kormány eddigi legnagyobb botrányának boncolgatását, talán jobban érthető, mibe is keveredtünk. A keresetlen szavakat Victoria Nuland, az USA Európával foglalkozó csúcsdiplomatája mondta országa ukrajnai nagykövetének még februárban. Az EU ukrán válsággal kapcsolatos akkori hezitálását kommentáló indulatot az orosz titkosszolgálat volt kedves kiszivárogtatni, pedig a beszélgetés úgynevezett védett vonalon, vagyis – elvben – lehallgatástól mentesített telefonon esett meg.

Avar János: Elegük lett

Megint rákerültünk egy kínos listára, miután semmi jelét nem adtuk, hogy okulnánk az amerikai elnökéből. Obama nemrég rossz, így-úgy diktatórikus rezsimekkel együtt említette hazánkat, egyedüliként Amerika szövetségesei és barátai közül.

Szijjártó: Hiteles információkat várunk Washingtontól

Teljes nyilvánosságot követel és ígér a külügyminiszter az amerikai beutazás tiltása és az állítólagos korrupcióban érintett, „tíznél kevesebb személy” ügyében – ezt maga Szijjártó Péter jelentette be rendkívüli szombati sajtótájékoztatóján Budapesten.

Habony Árpádot és a NAV elnökét is kitiltották Amerikából

Nem hivatalos értesülésünk, de több egymástól független helyről megerősített hír, hogy a NAV és a Századvég vezetőit tiltották ki az Amerikai Egyesült Államokból.

Kenőpénzt kértek amerikai cégektől a most kitiltott magyarok?

A napigazdasag.hu csütörtökön arról számolt be, hogy a NAV vizsgálatot indított néhány amerikai cégnél, és válaszul a washingtoni kormány arra készül, hogy megtiltja az adóhatóság vezetőinek a beutazást az Egyesült Államokba.

​Vida NAV-elnököt és Habonyt is kitiltották Amerikából

Korrupcióból húzhattak hasznot a kitiltottak, jelezte az amerikai nagykövetség. Ez a kemény, nem Obama ledorongoló beszéde.
Találatok: [20]  Oldalak:   <<  <  1 2