language

Intézmények:

Fidesz highlight_off

Személyek:

Mengyi Roland highlight_off

Fidesz

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség (korábban: Fiatal Demokraták Szövetsége, röviden Fidesz) magyarországi jobboldali populista, nacionalista párt, 1990 óta jelen van az Országgyűlésben. 

1988-ban alapították főleg egyetemi és főiskolai hallgatók, a párt kezdetben liberálisként határozta meg magát. 1998-2002 között és 2010 óta kormányzó párt. A párt elnöke 2003 óta Orbán Viktor.

Mengyi Roland

Dr. Mengyi Roland (Miskolc, 1975. március 1. – ) magyar jogász és politikus, 2010 óta a Fidesz országgyűlési képviselője. Mengyi Roland 2005-ben végzett a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának jogász szakán. 2005-ben megalapította a Park Consulting Kft. vállalkozást, ami főleg saját tulajdonú ingatlan adásvételével, bérbeadásával foglalkozott. A 2010-es magyarországi országgyűlési választáson Mengyi Roland a Borsod-Abaúj-Zemplén megye 12. számú egyéni választókerületében a 2. fordulóban országgyűlési képviselői mandátumot szerzett. 2014-ben a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 6. számú országgyűlési egyéni választókerületben országgyűlési képviselői mandátumot szerzett. Az MSZP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közgyűlési frakciója 2011. október 14-én feljelentette Mengyi Rolandot hivatali visszaélés és hűtlen kezelés vádjával. 2010 és 2014 között a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat megyei közgyűlésének elnöke volt.

2015 után európai uniós forrásokra pályázó szociális szövetkezeteknek ígért segítséget annak fejében, hogy az elnyert támogatás 50-90%-át utána neki visszaadják. A pénz egy részét meg is kapta, mielőtt a korrupciós ügy kiderült. 2019-ben letöltendő börtönbüntetésre ítélte a bíróság költségvetési csalás kísérlete és befolyással üzérkedés miatt. 2019 végén megkezdte négyéves börtönbüntetésének letöltését, 2021 végén szabadult.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [48]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5   >  >>

Állítsuk meg a gazdagokat? – A választópolgár nem érzékeny a korrupció mértékére

Hiába növelte egy év alatt százmilliárd forinttal a vagyonát Mészáros Lőrinc, és ugrott föl a leggazdagabbak listájának ötödik helyére, az erről szóló hír – látszólag – hidegen hagyta az embereket. A 168 Órának nyilatkozó szakértők ezen egyáltalán nem lepődnek meg. Szerintük mi, magyarok, részben történelmi tapasztalataink okán, zsigerileg megengedőbbek vagyunk mindennel szemben, amire a korrupció árnyéka vetül, mint a világ polgárosultabb felén élők. Abban viszont már nem ért egyet a társadalomtudós és a politikai elemző, hogy szabad-e egy baloldali párt prominensének – jelesül Botka László szocialista mi­­niszterelnök-jelölt­­nek – gazdagellenes kampányt folytatnia.

Kizárják a Fideszből Mengyit, ha bűnös

Vádat emeltek a fideszes Mengyi Roland és társai ellen korrupció miatt. A kormánypárti parlamenti képviselőről tavaly a 168 Óra írta meg, hogy az uniós támogatásokat igyekezett megcsapolni. A politikus csak a Hír TV-nek nyilatkozott, az interjúban ártatlanságát hangoztatta.

Vádat emeltek Mengyi Roland ellen

A Központi Nyomozó Főügyészség Mengyi Rolandot bűnsegédként különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás bűntettének kísérletével és vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntettével vádolja. A vádirat szerint Mengyi Roland és társai 2015 tavaszán elhatározták, elérik, hogy szociális szövetkezeteknek európai uniós forrásból származó pályázatot írjanak ki azért, hogy az azon elnyerhető összeget jogellenesen, valós teljesítés nélkül, saját maguk megszerezzék.

Fideszes belharc: sok szemét és még több pénz a háttérben

A Simonka és a gyulai fideszesek közötti konfliktus ugyanis már jóval a kommentháború előtt, szeptember végén kirobbant, de különösebb visszhangot akkor nem kapott az ügy, amiben szerepet játszhatott az is, hogy csak a Népszabadság foglalkozott vele. Az azóta már bedarált lap szerint a térség hulladékgazdálkodási rendszerének működése miatt esett egymásnak két fideszes csapat.

Korrupcióinfó: Milliók mentek dinnyekóstoltatásra is – így működik a Simonka György körüli cégháló

Hadházy Ákos, az LMP társelnöke ismét feljelentést tett egy korrupciógyanús ügyben. Az ellenzéki képviselő gyanúja szerint Simonka György, a dél-békési körzet fideszes országgyűlési képviselője a saját magához és családjához köthető cégekhez csatornázott uniós fejlesztési támogatásokat.

Brüsszeli pénzeket eltüntető Bermuda-háromszögről beszélt Hadházy Ákos

Az LMP társelnöke szerint a kormánypárti képviselők kézzel vezérlik körzeteikben az uniós finanszírozású közbeszerzéseket.

Csúcsra jár a korrupció

Mértéktelenül lopják az uniós támogatásokat a fejlesztésekre kiírt közbeszerzéseken – a Transparency International Magyarország becslése szerint a munkák 90 százaléka túlárazott lehet. Sőt a Korrupciókutató Központ Budapestnek sikerült matematikai­­lag is bizonyítania a csalást. Ám ha az egzakt tudomány nem lenne elég meggyőző, akad gyakorlati bizonyíték is: Simicska Lajos Közgépe súlyos milliárdokkal kínál alá versenytársainak a közbeszerzéseken, márpedig nem az a célja, hogy tönkremenjen.

Házkutatást tarthattak a dinnyekartelles fideszes képviselőnél

Az Index értesülése szerint a hatóság kint járt Simonka György házánál, valamint a felesége szüleinél még júliusban, a képviselő azonban tagadja, hogy ilyesmi történt volna. A fideszes politikus neve nem először merül fel korrupciógyanús ügyben.

Selyemzsinór? - Farkas mentelmi jogát is kiadja a Fidesz

Németh Szilárd (ismét) az ATV reggeli műsorának vendége volt, ahol megismételte azt a Fidesz-KDNP részéről gyakran hangoztatott bonmot, hogy a kormányoldalon zéró toleranciát tanúsítanak a korrupcióval szemben. A rezsibiztosként széles körben ismertté vált fideszes politikus, Csepel polgármestere azt is hozzátette: nagyon helyes, hogy az ellenzéki pártok vezérszónokait hétfőn nem a népszavazás érdekelte a parlamentben, hanem a korrupció, merthogy először befelé kell nézni.
Találatok: [48]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5   >  >>