language

Intézmények:

Fidesz highlight_off

Személyek:

Mesterházy Attila highlight_off

Fidesz

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség (korábban: Fiatal Demokraták Szövetsége, röviden Fidesz) magyarországi jobboldali populista, nacionalista párt, 1990 óta jelen van az Országgyűlésben. 

1988-ban alapították főleg egyetemi és főiskolai hallgatók, a párt kezdetben liberálisként határozta meg magát. 1998-2002 között és 2010 óta kormányzó párt. A párt elnöke 2003 óta Orbán Viktor.

Mesterházy Attila

Mesterházy Attila Csaba (Pécs, 1974. január 30. –) magyar politikus, sportvezető, országgyűlési képviselő. 2009-ben a Magyar Szocialista Párt (MSZP) alelnökévé választották, nem sokkal később pedig a párt miniszterelnök-jelöltje volt a 2010-es választásoksorán. 2009 vége óta a szocialista párt frakcióvezetője, 2010. július–2014. május között az MSZP elnöke volt.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [10]  Oldalak:   1

Sarka Kata titokzatos pasija a kulcs Habonyék helikopterezéseihez

Bár Magyarországon több mint húsz cég foglalkozik légitaxizással, Rogán Antal és Habony Árpád is ugyanazt a vállalkozást választotta a belföldi helikopterezésükhöz. Egyikük sem fizetett az utazásért, hanem valaki más állta helyettük a számlát. Légügyi forrásaink szerint mindkét utat egy, a nyilvánosságot kerülő háttérember intézte, aki kisebbségi tulajdonos a Fidesz-kedvencnek számító Valtonban, és nemrég még a miniszter feleségével üzletelt.

Mi lesz ebből? MSZP-közeli üzletember tűnt fel a Fidesz holdudvarában!

Álljon itt egy konkrét példa a kormánypárt és az ellenzék átjárhatóságáról. Aki szeret gondolkodni, olvassa el az alábbi pontokat, és vonjon le tetszőleges következtetést a tényekből!

Az MSZP-é a legdrágább, a Fideszé a legnagyobb gépkocsipark

Az MSZP képviselőcsoportja használja a legdrágább autókat, a Fidesznek a legnagyobb a gépkocsiparkja. A Jobbik a Skodákra esküszik, amiket bérel, az LMP viszont gyalog jár. Egy tavalyi törvénymódosításnak köszönhetően idén a frakciók állami támogatása – melyből a kocsikat is beszerzik – jelentős mértékben megugrott. A hvg.hu kikérte az Országgyűléstől a képviselőcsoportok állami juttatásait.

A korrupció és a sült demagógia volt a téma a parlamentben

Kósa Lajos a korrupció pártjának nevezte az MSZP-t, Schiffer András pedig arról érdeklődött napirend előtt, hogy ki számoltatja el az elszámoltató fideszeseket.

Gyurcsány "kulturális sokkjára" hivatkozhat a bíróság előtt

Ma hallgatják meg tanúként a Zuschlag-ügyben Gyurcsány Ferencet és Jánosi Györgyöt, a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium volt vezetőit.

Ifjúságpolitika a pártok hálójában: Keltetőház

Amikor Göncz Kinga szakminiszter 2006. február 13-án általános vitára bocsátotta az ifjúsági törvény tervezetét, öten árválkodtak a teremben. Pedig a törvény másfél évtized után tisztább, átláthatóbb viszonyokat teremtett volna a területen - de láthatólag senkit sem hozott lázba.

Államtitkárokat idéztek be Zuschlag és társai ügyében

Tanúként hallgatta ki a kecskeméti ügyészség Újhelyi Istvánt, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium államtitkárát a Zuschlag János nevével fémjelzett büntetőügyben.
Találatok: [10]  Oldalak:   1