language

Intézmények:

Fidesz highlight_off

Fidesz

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség (korábban: Fiatal Demokraták Szövetsége, röviden Fidesz) magyarországi jobboldali populista, nacionalista párt, 1990 óta jelen van az Országgyűlésben. 

1988-ban alapították főleg egyetemi és főiskolai hallgatók, a párt kezdetben liberálisként határozta meg magát. 1998-2002 között és 2010 óta kormányzó párt. A párt elnöke 2003 óta Orbán Viktor.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [3704]  Oldalak:   <<  <  3 4 5 6 7 8 9 10 11 12   >  >>

Vádat emeltek a volt fideszes polgármester által félkészen átadott érdi játszótér ügyében

Az igazságszolgáltatási szervek nem kívánják felfedni annak a két személynek a kilétét, akiket az Érdi Járási Ügyészség foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel vádol. Az ügyészség hosszú nyomozás után, 2023 májusában emelt vádat, az előkészítő ülés októberben lesz. Egy gyermek még 2019 szeptemberében nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett azon a játszótéren, amelyet hivatalosan át sem adtak az önkormányzati választás véghajrájában. Ez a botrányos eset is közrejátszott abban, hogy a Fidesz vereséget szenvedjen Érden. Négy évvel később a játszótér-ügy egyik érintettjét, a fideszes volt polgármestert 33 év politizálás után leváltották a város Fidesz-csoportjának éléről.

A titkos Fidesz-AUR testvériség: így fonódnak össze a magyar kormány és a román szélsőjobb üzenetei

Az erdélyi magyarsággal kapcsolatos csörtéken túl a romániai szélsőséges AUR, valamint a Fidesz, legkevesebb öt, egymásnak megfelelő dezinformációs narratívát használ. Ezek a narratívák megfelelnek a Kreml propagandájának. Az öt közös narratívát a két párt nyilvános kommunikációjának 7 hónapig tartó megfigyelése alatt azonosítottunk be. Ezen narratívák közül négy az ukrajnai háborúval, valamint a háború következményeivel kapcsolatos. A narratívák célja Ukrajna hiteltelenítése, valamint a Kijevnek nyújtott uniós és NATO segítség megkérdőjelezése. Ezek a narratívák kiegészítik azokat a már régebb óta jelen levő témákat, melyek a magyarországi, valamint a romániai közvéleményt Brüsszel ellen hangolják. A Riseproject.ro és az Átlátszó Erdély cikke.

Borkai nem tudja hányszor fizetett prostituáltaknak

Végigcsinálta volna a polgármesterséget, de egyedül nem bírta a nyomást, a Fidesz magára hagyta, azért mondott le a 2019-es győzelme után. Arra nem emlékszik, hányszor fizetett prostituáltaknak, az pedig meggyőződése, hogy az ellenzéknek és a DK-nak volt érdekében az ő lejáratása. Abba viszont megrendítő még belegondolnia is, hogy a Fidesznek ehhez bármi köze lehetett. Ezekről beszélt Borkai Zsolt a Partizánnak adott hosszú interjújában, ami több mint öt órás, és amit a Partizán azért publikált vágatlanul, mert szerintük azt Borkai le akarta tiltatni.

A Hollóházi Porcelánmanufaktúra tulajdonosa beszállt a Wizz Air-vezér médiacégébe

Várhegyi Attila volt Fidesz-pártigazgató felesége, Várhegyiné Fekete Marianna lett a Középpont Média Kft.társtulajdonosa.

Agrárcégeket vett a hazai közétkeztetés egyik királya

További agrárcégekbe fektetett be az egyik legnagyobb gyermekétkeztetési cég, a Hungast tulajdonosa, György Tamás.

Kammerer Zoltán alapítványának 18 millióért belefért, hogy interjút adjon önmagának

Kammerer Zoltán alapítványa meginterjúvolta saját magát arról, hogy együtt kell működni a Samsunggal.

A Szerencsejáték Zrt. cége 60 millióval dobta meg Orbán polgári körének alapítványát

A kormányfő vejének szállodamenedzserét is a vezetői között tudó turisztikai alapítvány szakította messze a legtöbbet júliusban az állami lottócég szponzorkeretéből. Jutott azért az első polgári körből kinőtt alapítványnak, a lupai strandnak, Illényi Katica cégének, sőt egy férfiklubnak is.

Karácsonyéknak adott igazat a bíróság első fokon: alkotmánysértő volt a fővárosi terek államosítása

Beigazolódott, amit a kormányzat maga is sejtett előre. Egy friss bírósági ítélet szerint alkotmánysértő, hogy tavaly több fővárosi tulajdonú közterületet – például a Vörösmarty teret – ellentételezés nélkül állami tulajdonba vontak, majd odaadták az V. kerületnek.

Kammerer Zoltán alapítványa meginterjúvolta saját magát arról, hogy együtt kell működni a Samsunggal

18 millió forintot kapott a koreai vállalat iparűzési adójából Kammerer Zoltán alapítványa még jóval a volt sportoló polgármesterré választása előtt, hogy vitaanyagot dolgozzon ki Göd fejlesztési lehetőségeiről. A tanulmány meglepő következtetésre jutott: együtt kell működni az akkumulátorgyártó céggel.
Találatok: [3704]  Oldalak:   <<  <  3 4 5 6 7 8 9 10 11 12   >  >>