language

Intézmények:

Fidesz highlight_off

Helyek:

Mezőhegyes highlight_off

Fidesz

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség (korábban: Fiatal Demokraták Szövetsége, röviden Fidesz) magyarországi jobboldali populista, nacionalista párt, 1990 óta jelen van az Országgyűlésben. 

1988-ban alapították főleg egyetemi és főiskolai hallgatók, a párt kezdetben liberálisként határozta meg magát. 1998-2002 között és 2010 óta kormányzó párt. A párt elnöke 2003 óta Orbán Viktor.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [3]  Oldalak:   1

Az ellenzék jelölteket gyűjt, a Fidesz pénzt és állampolgárságot oszt a választásokra

Újabb támogatási formát talált ki az Orbán-kormány a külhoni magyarlakta vidékek számára, méghozzá olyat, amelybe kevésbé szólhatnak bele az ottani kormányok. Erdélyben már ácsingóznak is a szokásos kegyeltek a támogatásért.

Csak úgy szórja klientúrájának a műemlékeket az Orbán-kormány

Az első Orbán-kormány még törvényt alkotott „az állam kizárólagos tulajdonában tartandó műemlékekről”, a mai már bőkezűen osztogat belőlük.

Pitiáner bosszút állt a Fidesz

Tüntetést rendeztek vasárnap délután Mezőhegyesen, a Ménesbirtok Zrt. egyben tartásáért, az ott lévő 400 állandó és 1000 ideiglenes munkahely megőrzéséért. A cég által használt állami földet először bérbe adták, decemberben el akarják árverezni.
Találatok: [3]  Oldalak:   1