Támogasd a K-Monitort! K-Monitor a Facebookon
K-Monitor
Ft
Az elmúlt évek becsült kárösszege.
Korrupció, Közpénz, Közbeszerzés, Kartell
Címkék
Intézmények:
Fidesz [X]
Nemzeti Földalapkezelő Szervezet [X]
Találatok: [54]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6   >  >>

Csöndesen megfricskázta a kormányt az Alkotmánybíróság

Az Alkotmánybíróság nemrég két fontos döntést hozott a kormány egyik legnagyobb projektjével, az állami földek nagy részének villámgyorsan lezavart privatizációjával kapcsolatban, mindkettőben megállapítva: a kormány így-úgy megsérti az alaptörvényt. A Földművelésügyi Minisztérium mégis győzelemként ünnepelte az AB döntéseit, a normakontrollt kérő képviselő pedig kicsit csalódott volt. Ha azonban jobban megnézzük, az Alkotmánybíróság jobban rácsapott a kormány és a fideszes parlamenti képviselők kezére, mint azt ők szeretnék elismerni, és talán még új precedenst is teremtett azzal kapcsolatban, hogyan lehet az Alaptörvényre hivatkozva megvédeni a környezetet – akár még a kormánytól is.

Az agrárminiszter kedvenc ügyvédje nagyot kaszál a földárveréseken is

A Nemzeti Földalap eltitkolta, de az Átlátszó kiderítette, hogy a földművelésügyi miniszter által is foglalkoztatott ügyvédi iroda lett a központi szereplő a földárverések jogi munkáinál. Egyes becslések szerint a tavalyi földárverések közel 860 millió forintot hozhattak a részt vevő ügyvédi irodáknak.

Mészárosék terjeszkednek a hatvanpusztai Orbán-birtok körül: plusz félezer hektár a felcsúti gömböcnek

Szorgalmasan gyűjtögeti a földeket Mészáros Lőrinc és családja a Nárcisz kutya állomáshelyeként friss hírnevet szerzett egykori Habsburg-majorság környékén: amiről eddig úgy hírlett, hogy bérlik az államtól, jórészt elnyerték a tavaly év végi földárveréseken, összesen több mint félezer hektárt. Egy további ingatlant március 29-én ver dobra az NFA – ezt jelenleg Mészáros cége használja. Másik féltucat környékbeli föld eleve szerepelt Mészáros polgármesteri vagyonbevallásában.

Csak a haverok kezében maradhat föld

Simicska Lajos és Leisztinger Tamás érdekeltségei is a vesztesei lehetnek az állami földek privatizációjának. A gazdaságokat ugyanis osztályozzák: megtarthatják-e vagy árverésre kell bocsátaniuk az általuk művelt területeket? A fő döntési szempontnak a Fideszhez való viszony látszik.

Privatizációra készülhet a Fidesz

Az állami tulajdonú, jelenleg jobbára bérbeadással hasznosított földterületek kedvezményes értékesítését szorgalmazzák a Fideszben. Az ötlet, amelynek megvalósítását a földalapú támogatásból törleszthető hitel is segítené, a nemzeti parki területekkel kapcsolatos politikai „földindulást" is megmagyarázza.

„A korrupció a fideszes kormányzás alapja”

Az MSZP levélben fordult Áder János köztársasági elnökhöz azt kérve, ne írja alá a földvagyonról szóló törvényt, hanem kérjen alkotmánybírósági kontrollt a nemzeti parki földterületeket a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) tulajdonába helyező jogszabályról.

A Fidesz úgy viheti el a földeket, ahogy akarja

A rá jellemző cinizmussal viszi keresztül a fideszes többség a védett földek lenyúlását: a kétharmados többséget igénylő részek elhagyásával, de a természetvédelem szempontjából káros passzusokat maradéktalanul megtartva terjeszti a korábban elbukott földkezelési törvényjavaslatot a kormány a parlament elé.

Honatyák is kaptak pályázat nélkül állami földet

Nemcsak oligarchák, hanem országgyűlési képviselők is kaptak bérbe pályázat nélkül állami földeket – derül ki abból a terjedelmes dokumentumból, amelyet a Blikk kapott meg a múlt héten a Nemzeti Földalaptól, miután jogerősen megnyertük az adatok kiadása miatt indított perünket.

"Itt ugyan nem volt pályáztatás"

„Itt ugyan nem volt pályáztatás, blöff volt az egész, előre le voltak osztva a lapok. És ezt mindenütt valamelyik megyei fideszes vezető döntötte el, vagy ahol volt fajsúlyos magoszos, hát ő” – véli Gőgös Zoltán szocialista képviselő a földbérletpályázatokról. Szerinte ehhez kellettek a szubjektív pontok és biodíszletnek, a statisztikát javítandó, a reménykedő, naiv pályázók.
Találatok: [54]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6   >  >>

Akták

Visszaélés a földpályázatoknál

Visszaélés a földpályázatoknál

Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti ügyekért felelős volt államtitkára 2012 januárjában mondott le posztjáról, döntését azzal indokolva, hogy "a társadalom túlnyomó többsége...
Simicska-közeli cégek állami megbízásai

Simicska-közeli cégek állami megbízásai

A Fidesz 2010-es kormányra kerülése óta a volt APEH-elnök, Simicska Lajos érdekeltségi körébe tartozó cégek - többek között az átláthatatlan tulajdonosi hátterű Közgép Zrt. - sorra nyerik a...

"Földet a gazdáknak" földárverés

 A Kormány a 1666/2015. (IX. 21.) számú határozatban döntött az állami tulajdonú földterületek földművesek számára történő értékesítéséről. A program deklarált célja a Nemzeti Földalap...

Intézmények

Belépés
Regisztráció
Támogatás
Cikk beküldése
Hírlevél
Blog
Média
 
 
Tasz Transparency International CEE Trust OSI