language

Intézmények:

Fidesz highlight_off
Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKH) highlight_off

Fidesz

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség (korábban: Fiatal Demokraták Szövetsége, röviden Fidesz) magyarországi jobboldali populista, nacionalista párt, 1990 óta jelen van az Országgyűlésben. 

1988-ban alapították főleg egyetemi és főiskolai hallgatók, a párt kezdetben liberálisként határozta meg magát. 1998-2002 között és 2010 óta kormányzó párt. A párt elnöke 2003 óta Orbán Viktor.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [4]  Oldalak:   1

Újabb milliárdos, az atlétika-vb-hez kapcsolódó szerződésre derült fény

Balásy Gyula vállalkozásaival újabb 1,14 milliárd forint értékben szerződött le a vb-t szervező cég, erről azonban hallgatott a vezérigazgatója.

Bukdácsol a rendezvénypiac, de a baráti cégeket így is tízmilliárdokkal tömik ki Orbánék

Miközben a két éve dühöngő világjárvány miatt alig-alig akadnak már rendezvények, az állam több tízmilliárd forint értékben bízta meg az Antenna Hungáriát szervezési feladatokkal. Ezeket aztán a cég el sem végzi, hanem továbbpasszolja Balásy Gyula érdekeltségeinek.

Az új médiakirály, aki el is hiszi a fideszes propagandát

Balásy Gyula, a New Land Media Kft. és a Lounge-csoport tulajdonos-cégvezetője már az első nemzeti konzultáció, vagyis 2005 óta dolgozik a Fidesznek, de sokáig csak másodhegedűs lehetett. 2016 után azonban hirtelen a kisebb beszállítóból a kormányzati propaganda number one ügynöksége lett. Az egykori art director szerény, visszahúzódó alkat, és ismerői szerint telitalálat a Fidesznek. Balásy ugyanis a rábízott feladatokat nemcsak elvégzi, de valóban át is éli a kormányzati sikerpropagandát, illetve a negatív kampányok üzeneteit.

Mennyi? Ötvenmilliárd! - és ebből rengeteget szakít egy régi arc a Fidelitasból

Csaknem 50 milliárdot fordított kommunikációra 2014 óta az állami szféra. A pénzosztás egyik fő nyertese a Kuna Tibor érdekeltségébe tartozó cégcsoport.
Találatok: [4]  Oldalak:   1