language

Személyek:

Nógrádi György highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [11]  Oldalak:   1 2   >  >>

Csoportos létszámleépítés jön az Antall József Tudásközpontnál

Mint ismert, az átvilágítást azt követően rendelték el, hogy a Direkt36 a nyár elején több cikket írt arról, hogy az egykori miniszterelnök fia, Antall Péter vezetése alatt az AJTK drága külföldi utazásokra, luxushotelekre, kirándulásokra költötte a pénz egy részét. Az AJTK összességében majd ötmilliárd forintos állami támogatást kapott az Orbán-kormánytól.

Lemondott az AJTK több vezetője is, mióta a Direkt36 megírta, hogyan szórták a közpénzt az intézetnél

Lemondott az Antall József Tudásközpont (AJTK) teljes, háromtagú felügyelőbizottsága, valamint a kuratórium elnöke, Nógrádi György, a kormánypárti médiában rendszeresen szereplő biztonságpolitikai elemző. Az érintettek megerősítették lemondásukat a Direkt36-nak.

Milliárdos támogatások mellett is pénzügyi mentőövre szorult az Antall József Tudásközpont

Évek óta komoly gondok vannak a közpénzmilliárdokból támogatott Antall József Tudásközpont pénzügyeivel, amit az Állami Számvevőszék is kifogásolt már. A Miniszterelnökség most vizsgálatot ígér, ám eddig is tudniuk kellett a kutatóintézet problémáiról, mert 2018-ban egy olyan alapítványból kellett pénzügyi mentőövet dobni az eladósodott szervezetnek, amit a Miniszterelnöki Kabinetirodából finanszíroznak, és ami politikai színezetű projekteknek osztja tovább a közpénzt.

Kereskedőházak: nyakló nélkül ömlik a közpénz

Úgy tűnik, továbbra sem fukarkodnak a közpénzekkel a Külgazdasági és Külügyminisztérium tulajdonában álló kereskedőházak és kapcsolt vállalkozásaik – derült ki a társaságok által idén kötött szerződések listájából. A Magyar Nemzet birtokába jutott dokumentum arra utal, az állami cégek továbbra is bátran költik az adófizetők pénzét, miközben a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. (MNKH) tavaly 6 milliárd forint mínuszt termelt, indulása óta viszont kevesebb mint 3 milliárd forint hasznot hajtott a magyar vállalkozások számára.

Ilyen, amikor focisták irányítják a külkereskedelmet

Derékig elmerült a Quaestor-botrányban, sokáig titkolta közérdekű adatait és szerződéseit, felsővezetésében Szijjártó focista haverja, összekötői között frissdiplomások vannak. Ez a Magyar Nemzeti Kereskedőház, amely tízmilliárdból próbálja pörgetni a magyar exportot olyan egzotikus helyeken, mint Botswana, Ghána és Laosz. Megnéztük, hogy ez mennyire sikerült nekik.

Orbán-rokon és bulvár-biztonságpolitikus az új sámándobcégben

Vitézy András, az Orbán Viktor miniszterelnökkel távoli rokonságban élő Vitézy-klán doyenje, valamint Nógrádi György úgynevezett biztonságpolitikai szakértő is erősíti az állami tulajdonú Kárpátok-Alpok Zrt.-t, amelynek feladata a tavalyi milánói világkiállítás magyar mutyipavilonja egyelőre ködös további sorsának adjusztálása lesz.

Mesék a kerítés tövéből - Nógrádi György kalandos élete

Személye érdemes a figyelemre, és nem csak népszerűsége vagy a menekültekről vallott nézetei miatt. Magyaros történet következik, ultipartikkal spékelve.

Az osztrákok nem tudnak a nekik tanácsot adó Nógrádiról

Nógrádi György multifunkcionális biztonságpilitikai szakértő többször azt állította, hogy az osztrák kormánynak és az osztrák honvédelmi miniszternek ad tanácsokat, de nem csak ez dőlt meg. A közszolgálati médiában rendszeresen szakértő Nógrádi állítása ellenére nem tagja a svéd nemzetvédelmi egyetem elnökségének, de nem igaz rektorhelyettesi pozíciója sem.
Találatok: [11]  Oldalak:   1 2   >  >>