language

Intézmények:

Fidesz highlight_off

Kulcsszavak:

önkormányzat highlight_off

Fidesz

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség (korábban: Fiatal Demokraták Szövetsége, röviden Fidesz) magyarországi jobboldali populista, nacionalista párt, 1990 óta jelen van az Országgyűlésben. 

1988-ban alapították főleg egyetemi és főiskolai hallgatók, a párt kezdetben liberálisként határozta meg magát. 1998-2002 között és 2010 óta kormányzó párt. A párt elnöke 2003 óta Orbán Viktor.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [999]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

“Én ekkor visszakérdeztem, hogy milyen Viktor. Az Orbán?"

Különös fordulatot vett a Városháza-gate-ként elhíresült ügy, amelyben a rendőrség is nyomoz. Az egyik gyanúsított vallomása szerint az egyik tanú, akiről kiderült, hogy Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő ismerőse, arra akarta rávenni őt, hogy tegyen terhelő vallomást Karácsony Gergelyre és Kiss Ambrusra, noha nem is ismeri őket személyesen. A gyanúsított állítását egy másik tanú is megerősítette, aki szintén ott volt a találkozón.

A kormány elintézi az akkugyárak kritikusait, Mészárosék pedig már kaszálnak is

Erővel és pénzzel intézi el a kormány, hogy az akkumulátorgyár-építések hasznából a lakájmédiát és lakájvállalkozásokat hozza helyzetbe.

Felveszik, de állítólag el is jótékonykodják 6 havi jutalmuk egy részét Dunakeszi vezetői

A fideszes polgármester és mindhárom helyettese 6 havi fizetésüknek megfelelő jutalmat kap Dunakeszin. Az egyik alpolgármester a hvg.hu-nak azt mondta, a bruttó 3-6,6 millió forint egy részét ő és a többiek is nemes célokra fordítják majd, a város büdzséje pedig kibír ekkora kiadást.

Megint szabálytalankodott a kormánypárti vezetésű Sümeg, de a kormány elengedte a pénzvisszafizetést

Sorozatosan marasztalja el a hatóság és a bíróság is a fideszes vezetésű Sümeget különféle, súlyos közbeszerzési szabálytalanságok miatt. Többször a felhasznált EU-s pénz egészét visszafizettették, de a város legutóbb is megúszta, mert “elengedték” a büntetést. A legfrissebb, “házon belüli” közbeszerzés ügyében a rendőrség megszüntette a nyomozást – igaz, a beruházás meg sem valósult.

Schadl György ügyvédjének irodája ad tanácsokat a fideszes többségű Budavári Önkormányzatnak

Havi 250 ezer forint megbízási díjért ad tanácsokat a Schadl-perben védőügyvédként felbukkanó Morvai Attila irodája a Budavári Önkormányzat jogi és gazdasági bizottságának az év végéig. A beszerzésekért és közbeszerzésekért, a gazdasági és jogi ügyekért, a költségvetésért, valamint a vagyonnyilatkozatok vizsgálatáért felelős bizottság elnöke a helyi Fidesz-frakció szószólójaként működő Gulyás Gergely Kristóf, alelnöke pedig az exjobbikos, ám jó ideje a Fidesszel együtt mozgó Varga Dániel. A külsős szakértők megbízásáról szóló javaslat is részben tőlük származik (a két másik aláíró is kormánypárti).

Fidesz-ellenzék nagykoalíció szavazta meg a polgármester több mint 6 milliós jutalmát

Szigetszentmiklóson fideszes képviselők támogatásával szavazták meg a Mindenki Magyarországa Mozgalomhoz kötődő polgármester hathavi extra illetményét. A fideszeseket most a 2019-es ellenzéki összefogásban LMP, MSZP, Jobbik támogatottságú képviselők segítették. Széles koalíciós többséget alkotva leszavazták a megmaradt ellenzék azt célzó javaslatát, hogy ne a polgármester jutalmára, hanem szociális célokra fordítsák a 6,6 millió forintot.

Közel egymillió euró – érdekes fordulatok a pécsi buszbotrány bírósági tárgyalásán

Titokzatos offshore cég thaiföldi bankszámlája, 900 ezer euróval kitömött bőrönd fél Európán végigcipelve, no és néhány, bíróság által megszólított fideszes politikus. A Volvo-gate néven elhíresült ügyben az utolsó előtti tárgyalást tartották ma a Kaposvári Törvényszéken. Ítélet a jövő hónapban várható.

A viharsarki üstökös. Egy alig ismert NER-es építőipari cég tündöklése

Csaknem negyvenszeresére nőtt egy gyulai cég éves árbevétele 2010 óta. Nem valamilyen startup vállalkozás, egy korábban jelentéktelen társaság, a Futizo Kft. produkálta e mesés felfutást 2010 és 2021 között az építőiparban. A Békés megyei cég helyi versenytársai mindeközben szinte elfogytak.

Azzal vádolják az egri városi cég vezetőjét, hogy vett egy kanapét, de a kopott régi bútorát vitte be a helyére

Tavaly ősszel a Fidesz javaslatára nevezték ki egy egri helyi cég élére az MSZP korábbi polgármesterjelöltjét. Nem sokkal a kinevezése után a kft. rendelt egy új kanapét az irodájába több mint 900 ezer forintért. Pár héttel később kiderült, hogy az irodába mégsem a friss beszerzés, hanem az ő régi, használt kanapéja került, miközben nem tudni, hová tűnt az új példány.

Az illegális pártfinanszírozás rendszere – ahogy a résztvevők látják, 2. rész: „Micsoda szolgáltatás!”

Megvette-e saját ellenzékét a Fidesz? Hogyan születnek hatalmas magánvagyonok a pártkasszák illegális feltöltéséből? Piaci és politikai szereplők fű alatti együttműködése a közpénzek eltérítésében: így fizeti meg a társadalom a demokrácia működését. A pártfinanszírozás szürkezónáját bemutató cikksorozatunk második része.
Találatok: [999]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>