language

Intézmények:

Fidesz highlight_off

Személyek:

Orbán Ráhel highlight_off

Fidesz

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség (korábban: Fiatal Demokraták Szövetsége, röviden Fidesz) magyarországi jobboldali populista, nacionalista párt, 1990 óta jelen van az Országgyűlésben. 

1988-ban alapították főleg egyetemi és főiskolai hallgatók, a párt kezdetben liberálisként határozta meg magát. 1998-2002 között és 2010 óta kormányzó párt. A párt elnöke 2003 óta Orbán Viktor.

Orbán Ráhel

Orbán Ráhel (1989. május 18.) turizmus–vendéglátás végzettségű szakember, egyetemi óraadó oktató. Orbán Viktor és Lévai Anikó legidősebb lánya. 2013. szeptember 7.-én házasságot kötött Tiborcz Istvánnal, a BDPST Ingatlanforgalmazó és Beruházó Zrt.fő részvényesével. A pár esküvőjén ellopott két iPhone 4-es mobiltelefonért 12,4 millió forintért folytatott kiterjedt nyomozást a rendőrség. 

2018-ban Orbán részt vett a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) új imázsának kialakításában, ami után 2022-ben barátnőjét, Bata-Jakab Zsófiát nevezték ki az MTÜ vezérigazgató-helyettesének. A 2021-ben kötelezővé vált szálláshelyek minősítésére a szállodaszövetség helyett a Magyar Turisztikai Minőségtanúsító Testület Nonprofit Kft.-t jelölték ki, amely társaság összetétele nagy többségében Orbán Ráhel és Tiborcz István üzleti köreiből kerül ki.

Orbán Ráhel 2022-ben a Hegyvidék Bevásárlóközpontban nyitotta meg Odu néven első bababoltját, amelyet –annak ellenére, hogy a vállalkozás kezdeti évében 1,7 millió, következő évben pedig 55,6 milliós veszteséget termelt– rövidesen újabb bolt követett Szántódon.

Támogasd a sajtóadatbázis fenntartását,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [10]  Oldalak:   1

A Szerencsejáték Zrt. cége 60 millióval dobta meg Orbán polgári körének alapítványát

A kormányfő vejének szállodamenedzserét is a vezetői között tudó turisztikai alapítvány szakította messze a legtöbbet júliusban az állami lottócég szponzorkeretéből. Jutott azért az első polgári körből kinőtt alapítványnak, a lupai strandnak, Illényi Katica cégének, sőt egy férfiklubnak is.

A Hegyvidéken szárnyal, a Városháza körül zavarórepülést végez a NER

Fidesz-közeli cégek sora telepedett meg a Hegyvidék Bevásárlóközpontban, ahol fel szokott tűnni Gansperger Gyula is, a Városháza-gate egyik főszereplője.

A Fideszhez bekötött vállalkozók aranykora volt a NER 12 éve

2021-ben alig van már olyan gazdasági szektor, ami ne lenne többé-kevésbé Fidesz-közeli vállalkozók kezében. Kivétel a média, mert a médiavállalkozásaikat „elajándékozták”.

A kormány kiállított egy 300 milliárd forintos, biankó csekket

Olyan fejlesztésekre költi 2030-ig a Magyar Turisztikai Ügynökség az öt kiemelt turisztikai fejlesztési térségre kapott állami pénzt, amilyenekre csak akarja. Eddig 300 milliárd odaítéléséről döntött a kormány, de messze még 2030.

Rablóhadjárat: pénzt parlagon Orbán kormányai nem hagynak

Nagyon nekibátorodott Orbán Viktor az első kormányzása óta. Akkor még kisebb trükkökkel emelt ki százmilliárdokat a költségvetésből, szinte szégyenlősen egyengette családja gazdagodását, és csupán néhány famulusával kivételezett. Ma nagyban űzi mindezt, és ha megnyeri a választásokat, utána aligha vállal önkéntes mértékletességet.

Belépne a nagypolitikába az Orbán család befolyásos ügyvédje

Ott volt a Fidesz alapításánál, sikeres ügyvédi karriert futott be, jómódú, zongorázik és nem utolsó sorban szereti a focit Bajkai István, az Orbán család ügyvédje, Erzsébetváros alpolgármestere. Bajkai most be akar lépni a nagypolitikába, egyéni képviselőjelöltként indul a 2018-as választásokon. Bajkai egy olyan ügyvédi iroda elnökségi tagja, amelyiknek igazán 2014 után szaladt meg: sokmilliárdos állami megrendelésekkel meghatározó pozíciókat szereztek az uniós pályázatok minőségbiztosításában. Bajkai István szeret jótékonykodni, és 2016-ban ő fizette be a legtöbb pénzt a Fidesz pártkasszájába is.

Fidesz-közeli vállalkozók is megvetették a lábukat a hetedik kerületi romkocsmabizniszben

A Matolcsy-család üzleti előkóstolóját, Száraz Istvánt, és a NER vendéglátós frontemberét, Zsidai Royt is megtaláltuk az erzsébetvárosi bulinegyed kocsmaüzemeltetői között. Arra kerestünk magyarázatot, vajon a fideszes kerületi vezetésnek miért éri meg konzerválni a háborús helyzetet a kocsmák és a kerület lakói között, miközben utóbbiak egyben a választóik is, a felkapott romkocsmák éves mérlege pedig nem mindig tükrözi a népszerűségüket.

A török meló - Adnan Polat és az Orbán család üzletei

Bemutatjuk a török multimilliárdost, aki egyaránt bejáratos Erdoğanhoz és Orbánhoz, és aki közvetített is az európai illiberalizmus két vezéralakja között. A Galatasaray futballklub egykori elnöke az elmúlt években az Orbán család igaz barátja lett, a kastélyvásárlások egyik kulcsfigurája, miközben cégei milliárdokat húznak a magyar államtól.

Mi Orbán Ráhel és Tiborcz István új törzshelye Pesten?

Hogy lehet egy pár hónappal korábban alapított, érdemi tevékenységet nem végző céggel befutni egy olyan állami tenderen, melyen erős referenciákkal bíró, nagy múlttal bíró társaságok viszont elvéreztek? Utánajártunk, ki üzemelteti a főváros közepén található, a turisták által megszállt Erzsébet téren működő fine dining éttermet. Akármelyik szálon indultunk el, a bonyolult cégháló végén a kormányfő vejére, Tiborcz Istvánra bukkantunk.

Magyarország Zrt.

Oligarchák a nemzeti együttműködésben nincsenek – válaszolta Orbán Viktor miniszterelnök Karácsony Gergely (LMP) azonnali kérdésére a T. Házban, kifejtve, hogy nagytőkésekre, milliárdosokra, nagyvállalatokra viszont szüksége van az országnak.
Találatok: [10]  Oldalak:   1