language

Intézmények:

Fidesz highlight_off

Személyek:

Orbán Viktor highlight_off

Fidesz

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség (korábban: Fiatal Demokraták Szövetsége, röviden Fidesz) magyarországi jobboldali populista, nacionalista párt, 1990 óta jelen van az Országgyűlésben. 

1988-ban alapították főleg egyetemi és főiskolai hallgatók, a párt kezdetben liberálisként határozta meg magát. 1998-2002 között és 2010 óta kormányzó párt. A párt elnöke 2003 óta Orbán Viktor.

Orbán Viktor

Orbán Viktor (Székesfehérvár, 1963. május 31. – ) magyar jogász és politikus. 1998-tól 2002-ig, valamint 2010 óta Magyarország miniszterelnöke. Nős, felesége Lévai Anikó jogász. Öt gyermekük született: Flóra, GáspárRáhelSára és Róza.

Orbán Viktor 1987-ban szerezte meg jogi diplomáját az ELTE-n, ahol hallgatóként alapító tagja volt a Jogász Társadalomtudományi Szakkollégiumnak (1988-tól Bibó István Szakkollégium). 1984-ben részt vett a szakkollégium társadalomelméleti folyóiratának, a Századvég megalapításában, amelynek egyik szerkesztője lett. 1988-tól a Soros Alapítvány támogatásával működő Közép-Európa Kutatócsoport munkatársa volt, majd 1990-ig, az országgyűlési választásokig a Soros Alapítvány ösztöndíjával tanult Oxfordban.

Az 1988-ban megalakult Fidesz alapító tagja és 1989-ig szóvivője. 1988-1989-ben a párt országos választmányának tagja. 1989 nyarán az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalócsoportjában és plenáris üléseken képviselte pártját. 1989-ben a Nagy Imre újratemetésén mondott beszédével vált országosan ismertté: beszédébenszabad választásokat és az orosz csapatok kivonulását követelte.

1990 óta országgyűlési képviselő, 1993-ig a Fidesz frakcióvezetője. 1992-2000 között a Liberális Internacionálé, 2003-2012-ig az Európai Néppárt, 2021-től aCentrista Demokrata Internacionálé egyik alelnöke. 1993-tól a Fidesz végrehajtó bizottságának tagja, 1993-2000 között, illetve 2003 óta a Fidesz elnöke. Az 1994-es országgyűlési választásokat követően az Országgyűlés Európai Integrációs Ügyek Állandó Bizottságának az elnökeként, majd az 1996-ban megalakult Új Atlanti Kezdeményezés (New Atlantic Initiative) magyar nemzeti bizottságának vezetőjeként is tevékenykedett.

1998-ban, 2010-ben, 2014-ben, 2018-ban és 2022-ben vezetésével a Fidesz megnyerte az országgyűlési választásokat. Első kormányának legfontosabb intézkedései közé tartozik a családi adókedvezmény bevezetése, a diákhitel, a fiatalok otthonteremtésének támogatása, a Széchenyi Terv megalkotása, illetve kiemelt jelentőséggel bír az ország 1999-ben NATO-hoz való csatlakozása. 2011-ben bevezette a határon túli magyarok számára az egyszerűsített honosítási eljárást, valamint új alkotmány került elfogadásra Alaptörvény néven. 2013-ban létrejött a Munkahelyvédelmi Akcióterv és a többlépcsős rezsicsökkentés. Harmadik kormányzata alatt bevezetésre került a Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK), elindult a Modern Városok Program. A 2015-ös migrációs válság idején kormánya kiépíttette a déli határzárat, életbe léptette a jogi határzárat. Negyedik kormányzata idején látott napvilágot a kettő vagy többgyermekes családokat támogató Családvédelmi Akcióterv.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [269]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

Megvan, mikor kezdődik a monstre Simonka-per: csak az előkészítő ülésre négy napot szánnak

A büntetőper méreteire jellemző, hogy csak az előkészítő ülések megtartására négy napot tűzött ki a Fővárosi Törvényszék. Így a bűnszervezetben különösen jelentős értékre elkövetett költségvetési csalás miatt megvádolt Simonka György és 31 társa pere 2020. január 13-án kezdődik. A bíróság emellett további három napot, január 14-ét, január 15-ét és január 16-át jelölte ki az előkészítő ülés megtartására.

Már egymást bírságolják az állami szervek, csak azért, nehogy megtudjuk, hova lett 30 milliárd forint

Három éve indítottunk egy pert a Magyar Állam tulajdonában álló Magyar Nemzeti Vagyonkezelő, azaz az MNV ellen, közérdekű adatokat szerettünk volna megismerni arról, mi lett a sorsa kicsit több mint 30 milliárd forintnyi közpénznek. Az ilyen perek első fokon néhány hónap alatt le szoktak zárulni, a miénkben mégsem született ítélet már 3 éve, és úgy állnak a dolgok, hogy jó darabig még nem is fog, a kormány ugyanis minden lehetséges eszközzel akadályozza az eljárást.

Székesfehérvár fideszes polgármestere rádöbbent, hogy mivé váltak a közbeszerzések a Fidesz alatt

Cser-Palkovics azért írt posztot, mert két, székesfehérvári állami beruházást is leállított a kormány, egy harmadikat pedig polgármesterként ő akaszt meg.

Feltárul Simicska bukásának titkos története

Egy átlagemberek által ritkán használt műszaki eszközt szerzett be Simicska Lajos az Orbán Viktorral folytatott háborúskodása utolsó hónapjaiban. Épp az üzleti birodalmának különböző cégeit irányító vezetőkkel tartott egy megbeszélést budai irodájában, amikor belépett egyik munkatársa, és átadott neki egy sárga készüléket. Simicska kézbe vette, és berakta a táskájába, miközben elmagyarázta a többieknek, hogy ez egy olyan mérőberendezés, amely jelzi, ha a környezetében túl nagy a káros sugárzás.

A fideszes város, ahol nemhogy a fürdő, de még a sportcsarnok sem épül meg

2015-ben ígért fürdőt a pécsieknek Orbán Viktor, a projekt azóta nem indult el, a hozzá kapcsolódó sportcsarnok pedig Páva Zsolt polgármester szerint nem is fog megépülni. A közgyűlésen Páva egy a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft.-hez köthető furcsa pénzmozgásáról is beszélt.

Orbán Viktor nemzeti posztkommunizmusa

Orbán Viktor híveiben és kritikusaiban egy közös dolog van – komolyabban veszik őt, mint megérdemelné.Az évek során kiderült, hogy Orbán Viktor kiváló pártvezér, de szerény képességű miniszterelnök. Minden tényezőnek meg kellett változnia, hogy minden úgy maradhasson, mint régen volt.Orbán létrehozta az EU első magánállamát. Ennek az a lényege, hogy az állami tulajdont nem lehet elválasztani a párt- és családi tulajdontól. Orbán olyan, mint egy diszkótáncot járó Kwasniewski. Azt mondja: bátran legyetek olyanok, amilyenek vagytok. Kiabáljatok hangosan arról, amiről egyébként beszélni is alig mernétek.

A Simicska–Orbán-kiegyezés titkai - A szabad elvonulás ára

Az elmúlt három évben akadt pillanat, amikor Simicska Lajos hajlandó lett volna kiegyezni Orbán Viktorral, de a felesége az utolsó percig tartotta benne a lelket. Április 8. után azonban a miniszterelnök már nem akart alkudozni. A fegyverletételt végül Nyerges Zsolt szíves közreműködésével hozták tető alá.

Az ember, aki megvette a Simicska-birodalmat Nyerges Zsolt portréja

Nyerges Zsolt szolnoki üzletember vásárolta meg Simicska Lajos üzleti birodalmát. Mivel Simicska egykori jobbkeze mindvégig jóban maradt Orbán Viktor miniszterelnökkel és annak családjával, ez a lépés alighanem a Simicska kontra Orbán nyilvános háború lezárásaként értékelhető. Simicska vélhetően visszavonulót fújt.
Találatok: [269]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>