language

Intézmények:

Fidesz highlight_off

Helyek:

Orosháza highlight_off

Fidesz

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség (korábban: Fiatal Demokraták Szövetsége, röviden Fidesz) magyarországi jobboldali populista, nacionalista párt, 1990 óta jelen van az Országgyűlésben. 

1988-ban alapították főleg egyetemi és főiskolai hallgatók, a párt kezdetben liberálisként határozta meg magát. 1998-2002 között és 2010 óta kormányzó párt. A párt elnöke 2003 óta Orbán Viktor.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [7]  Oldalak:   1

Ami Szentendrén jogsértés, az Orosházán rendben van

Az egyik fideszes jelöltet elmarasztalták az iskola laptoposztás miatt (Szentendrén), a másik ugyanezzel a cselekedetével nem sértett törvényt (Orosházán).

A nagy fideszes laptoposztogatás

Noha a helyi választási bizottság egy múlt heti szentendrei iskolai laptoposztás után kimondta, hogy a fideszes Vitályos Eszter megsértette az idevágó törvényt, ugyanezt tette most a szintén kormánypárti színekben, a Simonka György helyén induló Erdős Norbert. Aligha véletlenül.

Vannak, akik falaznak Simonka Györgynek, de Orbán Viktor elől nem rejthetik el

Máig működik rokonságának céghálózata, és milliárdos fejlesztési pénzeket söpör be a falujában Simonka György fideszes parlamenti képviselő, noha a napokban induló perében maffiavádakkal kell szembenéznie. Egyesek védeni próbálják, de a bűntársi szerep egyre többeket késztet arra, hogy hátba támadják az erős embert.

Simonka miatt áll a bál már Orosházán is

A fideszes többség nem engedte, hogy az ellenzék szembesítse őket, hogyan falaztak a mentelmi jogától megfosztott képviselőnek. Mind a napirend előtti felszólalásnak, mind a korrupciós különbizottság felállításának volt aktualitása azok után, hogy két héttel ezelőtt Polt Péter legfőbb ügyész a parlamenttől bűnszervezetben, különösen nagy értékre elkövetett költségvetési csalás, vesztegetés és más bűncselekmények miatt Simonka György délbékési fideszes parlamenti képviselő mentelmi jogának felfüggesztését kérte.

Aránytalanul magas prémiumot kapott a fideszes alpolgármester testvére

Az orosházi fürdőt is kezelő Városüzemeltetési Zrt. két vezetője közel 15 milliós prémiumot vehet fel idén, többet, mint amekkora a cég nyeresége volt tavaly. Egyikük, a fideszes alpolgármester testvére, a helyi Fidelitasban ügyködött évekig.
Találatok: [7]  Oldalak:   1