language

Intézmények:

Fidesz highlight_off
Pécsi Tudományegyetem (PTE) highlight_off

Kapcsolódó szervezetek:

Fidesz

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség (korábban: Fiatal Demokraták Szövetsége, röviden Fidesz) magyarországi jobboldali populista, nacionalista párt, 1990 óta jelen van az Országgyűlésben. 

1988-ban alapították főleg egyetemi és főiskolai hallgatók, a párt kezdetben liberálisként határozta meg magát. 1998-2002 között és 2010 óta kormányzó párt. A párt elnöke 2003 óta Orbán Viktor.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [5]  Oldalak:   1

Egyre többen láthatók a Schadl-ügy miniszterekig mutató "szívességek" láncolatában

Alighogy lelepleződött a végrehajtói kar elnökének miniszterekig érő hálózata, Orbán Viktor máris gondoskodott róla, hogy még közelebb kerüljön hozzá annak az évi több százmilliárd forintnyi követelésnek a felügyelete, amelyet a végrehajtók szednek be az adósoktól.

Az egyetemek helyett a fideszesekkel feltöltött kuratóriumoknak lesz autonómiájuk

Orbán Viktor egyértelművé tette, mi vezette a közalapítványok kurátorainak kiválasztásakor: világnézeti elköteleződést várt el. Közben várhatóan újabb forrásokhoz juthatnak majd a kiszervezett intézmények.

Hamarosan a teljes felsőoktatásban kiépül a pártállami rendszer

Befejezéséhez közeledik az egyetemek kormánypárti magánosítása, azaz ezen a fronton is átveszi az uralmat a NER.

Pécsi keringő- kapcsolódó helyreigazítás

Páva Zsolt ügyvédi irodája is szerződésben állt a Pécsi Tudományegyetemmel, de ezt a kontraktust sem vizsgálják a nyomozók.

Processzor urak

Főképp fideszes, de MSZP-s kötődésük is volt a Pécsi Tudományegyetemen leleplezett vesztegetési ügy főkolomposainak. Az egyik haszonélvező cég leköszönt igazgatósági tagja a kormánypárt informatikai szakértője.
Találatok: [5]  Oldalak:   1