language

Intézmények:

Fidesz highlight_off

Személyek:

Putnoki Zsolt highlight_off

Fidesz

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség (korábban: Fiatal Demokraták Szövetsége, röviden Fidesz) magyarországi jobboldali populista, nacionalista párt, 1990 óta jelen van az Országgyűlésben. 

1988-ban alapították főleg egyetemi és főiskolai hallgatók, a párt kezdetben liberálisként határozta meg magát. 1998-2002 között és 2010 óta kormányzó párt. A párt elnöke 2003 óta Orbán Viktor.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [1]  Oldalak:   1

Vagy elmész, vagy kicsinállak!

Számos tanár gyomorgörccsel jár be dolgozni abba az angyalföldi iskolába, ahol a gyermekbántalmazási ügybe keveredett volt fideszes polgármester, Putnoki Zsolt az igazgató. Megkérdeztünk két ott dolgozó tanárt, milyen az iskolában a helyzet az új intézményvezető kinevezése óta. A forrásaink viszont csak név nélkül mertek megszólalni, mert ha marad Putnoki, szerintük további szankciók következnek. A tanárok szerint az igazgatónak fogalma sincs, hogyan kell vezetni egy iskolát, mások dolgoznak helyette, ha rajta múlt volna, el sem tudták volna kezdeni a tanévet. Putnoki a megbeszéléseken nem nagyon engedi felszólalni a tanárokat, meg egyébként sem "vitatkozik hisztis nőkkel". A helyi cigány önkormányzat vezetője pedig bejelentette, hogy akár tüntetni is készen állnak, ha nem menesztik az intézményvezetőt.
Találatok: [1]  Oldalak:   1