language

Intézmények:

Fidesz highlight_off

Helyek:

Siófok highlight_off

Fidesz

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség (korábban: Fiatal Demokraták Szövetsége, röviden Fidesz) magyarországi jobboldali populista, nacionalista párt, 1990 óta jelen van az Országgyűlésben. 

1988-ban alapították főleg egyetemi és főiskolai hallgatók, a párt kezdetben liberálisként határozta meg magát. 1998-2002 között és 2010 óta kormányzó párt. A párt elnöke 2003 óta Orbán Viktor.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [8]  Oldalak:   1

A kormányhivatalok egyengetik a NER-nyomulás útját

Hogyan foglalnak teret a NER-közeli körök a Balatonnál, esetenként bírósági ítéleteken, törvényi tiltásokon, rendeleteken is átlépve, újabban ezt már nyíltan is felvállalva? A Narancs.hu cikksorozatában a nagy nyomulás hátterével, módszereivel foglalkozunk, arra keresve a választ: hogyan jutottunk el a máig, amikor már-már a NER maga a törvény. Mostani cikkünkben arról írunk: bár a kormányhivatalok is nagyon „igyekeznek” egyengetni a nyomulás útját, a Lázár-féle minisztérium friss építésitörvény-tervezete tovább „egyszerűsítheti” a fideszes körök balatoni térfoglalását.

Térképen mutatjuk, hogyan építi körbe a NER a Balatont

Luxusszállodák és -apartmanok, közvetlenül a tóparton álló betonkockák, panorámás telekre felhúzott, mezőgazdasági épületként elkönyvelt nyaralók, letarolt nádasok – egyre inkább így néz ki a magyar tenger a fideszes nyomulás eredményeként.

Fideszes hátszelet kap az ellenzett ezüstparti kikötő fejlesztője

Évek óta zajlik a siófoki csata a kikötőbővítés ügyében, a helyiek a polgármesterrel vállvetve védik a status quót.

Siófoki VIP-lista a kukaszállításra

Január közepe óta több büntetőfeljelentést tett Siófok polgármestere, az új városvezető szerint ugyanis az önkormányzat egyes cégeinek gazdálkodása az elmúlt években nem volt minden tekintetben jogszerű. A város több képviselőjének például nem kellett fizetni a szemétszállításért.

Schiffer András korrupció miatt feljelentést tesz

Egy hangfelvételen állítólag fideszes politikusok beszélgetnek arról, hogy a Fidesz kampányát a Közgép segíti. Schiffer András LMP-elnök korrupció miatt tesz feljelentést. A megnevezett fideszes képviselő cáfol.

Megszólalt a közgépes hangfelvétel fideszes szereplője

Witzmann Mihály tagadja, hogy a Közgép pénzelte volna a kampányát, szerinte elegendő a kampányra a törvényben megszabott összeg. Mint mondta, jogi lépéseket tesz az ügyet lehozó újság ellen. A siófoki fideszes jelölt szerint újabb bajai videó a róla kiszivárgott hangfelvétel.

Kampányt támogat a Közgép, haveri cég miatt áll a kórházépítés?

Egy hangfelvétel jutott birtokunkba, Siófokról. Van benne korrupció- és mutyigyanú.
Találatok: [8]  Oldalak:   1