language

Intézmények:

Fidesz highlight_off

Személyek:

Somogyi Péter highlight_off

Fidesz

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség (korábban: Fiatal Demokraták Szövetsége, röviden Fidesz) magyarországi jobboldali populista, nacionalista párt, 1990 óta jelen van az Országgyűlésben. 

1988-ban alapították főleg egyetemi és főiskolai hallgatók, a párt kezdetben liberálisként határozta meg magát. 1998-2002 között és 2010 óta kormányzó párt. A párt elnöke 2003 óta Orbán Viktor.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [2]  Oldalak:   1

Rogán elismerte: a multik fizették a tanácsadót

Miközben egyes nyugat-európai ország diplomatáinak 4500 forintnál nagyobb értékű ajándékot sem szabad elfogadniuk, a hazai politikai elitre aligha vonatkoznak effajta szigorú erkölcsi szabályok. Sőt, még nyíltan meg is osztják az olyan történeteket, amikor egy magáncég finanszírozott meg egy, a párt szempontjából fontos találkozót. Az interneten elérhető felvételek tanúsága szerint Rogán Antal fideszes politikusként pontosan ezt tette, amikor nyilvánosan elismerte, hogy nyolc évvel ezelőtt az ő meghívására érkezett Magyarországra Barack Obama amerikai elnök kampányfőnöke, David Plouffe.

Obama tanácsadója volt a Telekom ajándéka a Fidesznek

Óriási szívességet tehetett a Magyar Telekom a Fidesznek 2009-ben, amikor megszervezte és egy közvetítőn keresztül kifizette Barack Obama amerikai elnök tanácsadója, David Plouffe budapesti előadását. Nem kétséges, hogy a Telekom értékes ajándékot adott a 2010-es választásokra készülő és egyértelműen esélyes Fidesznek, amikor a demokrata párti Obama elnök egyik legnagyobb bizalmasával hozott össze szűk körű találkozót.
Találatok: [2]  Oldalak:   1