language

Intézmények:

Fidesz highlight_off

Kulcsszavak:

Széchenyi-terv highlight_off

Fidesz

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség (korábban: Fiatal Demokraták Szövetsége, röviden Fidesz) magyarországi jobboldali populista, nacionalista párt, 1990 óta jelen van az Országgyűlésben. 

1988-ban alapították főleg egyetemi és főiskolai hallgatók, a párt kezdetben liberálisként határozta meg magát. 1998-2002 között és 2010 óta kormányzó párt. A párt elnöke 2003 óta Orbán Viktor.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [6]  Oldalak:   1

Rablóhadjárat: pénzt parlagon Orbán kormányai nem hagynak

Nagyon nekibátorodott Orbán Viktor az első kormányzása óta. Akkor még kisebb trükkökkel emelt ki százmilliárdokat a költségvetésből, szinte szégyenlősen egyengette családja gazdagodását, és csupán néhány famulusával kivételezett. Ma nagyban űzi mindezt, és ha megnyeri a választásokat, utána aligha vállal önkéntes mértékletességet.

Csüllög rágalmazásért perli Kármán Irént

Zsigmond azért kezdeményezte a büntetőpert, illetve a személyiségi jogi pert Kármán Irén ellen, mert szerinte az újságírónő alaptalanul vádolta meg azzal, hogy az Orbán-kormány idején egyik cége jogtalanul kapott 90 millió forintot a Széchenyi-hitel keretében.

MSZP: a Fidesznek papírja van róla, hogy a kegyencei maffiózók

"Miközben a Fidesz kezét-lábát töri, hogy a teljes magyar baloldalról bebizonyítsa: maffiózók gyülekezete, épp a Fidesz, illetve az Orbán-Torgyán-kormány az, amelynek immár papírja is van arról, kegyencei valódi maffiózók voltak".

Kormányzati kezdeményezésű büntetőeljárások – Felderítő hadművelet

A kormányváltás óta számos büntetőeljárás indult hanyag és hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt. A Medgyessy-kabinet pazarló gazdálkodást, a Fidesz-MPP lejárató akciót emleget.
Találatok: [6]  Oldalak:   1