language

Intézmények:

Fidesz highlight_off

Helyek:

Szeged highlight_off

Fidesz

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség (korábban: Fiatal Demokraták Szövetsége, röviden Fidesz) magyarországi jobboldali populista, nacionalista párt, 1990 óta jelen van az Országgyűlésben. 

1988-ban alapították főleg egyetemi és főiskolai hallgatók, a párt kezdetben liberálisként határozta meg magát. 1998-2002 között és 2010 óta kormányzó párt. A párt elnöke 2003 óta Orbán Viktor.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [18]  Oldalak:   <<  <  1 2

Szabad Város Egyesület: megbukott az első "fideszes cégvezető" Szegeden

A Szabad Város Egyesület önkormányzati képviselője szerint indoklás nélkül több millió forintot vett fel a Dél-Alföldi Fejlesztési Zrt. (DARF Zrt.)tavaly decemberben kinevezett, korábban fideszes országgyűlési képviselőként dolgozó vezetője a cég kasszájából.

Hatszázezret fizetett vissza Papcsák

Mintegy 600 ezer forint törvényellenesen felvett költségtérítést fizetett vissza Papcsák Ferenc fideszes képviselő, de a jövő hétre így is berendelték a Fidesz-frakció etikai bizottsága elé, ahol pénzbünztetést szabhatnak ki rá.

Jogtalanul veszi fel egyik járandóságát a KDNP alelnöke

Egy természetes személy csak egy köztulajdonban álló gazdasági társaság felügyelőbizottsági tagsága után vehet fel tiszteletdíjat. Kalmár Ferenc szegedi politikus azonban ez alapján egyik fb-tagsága után jogosulatlanul veszi fel a pénzét legutóbbi vagyonnyilatkozata szerint.

Atomi részecskék – PAKSI TANÁCSADÓI SZERZŐDÉSEK

Nagybani zsibvásár – A SZEGEDI ÖNKORMÁNYZAT CÉGÜGYEI

Büntetőfeljelentés Szeged polgármestere és alpolgármestere ellen

Feljelentette Szeged polgármesterét, alpolgármesterét és egyik önkormányzati képviselőjét különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének alapos gyanúja miatt a Szegedért Egyesület.

Nyomozás egy szegedi fideszes képviselő ellen

Tizenötmillió forintos károkozás alapos gyanúja miatt a Szegedi Városi Ügyészség nyomozást rendelt el Török Csaba helyi fideszes képviselő ellen, aki a helyhatóság tulajdonosi bizottságának elnöke. A feljelentő Szegedért Egyesület két héten belül újabb feljelentést tesz, ezúttal a város polgármestere ellen, több száz milliós vagyonvesztéssel vádolva meg őt.
Találatok: [18]  Oldalak:   <<  <  1 2