language

Intézmények:

Fidesz highlight_off

Akták:

Szerb utca 9. highlight_off

Fidesz

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség (korábban: Fiatal Demokraták Szövetsége, röviden Fidesz) magyarországi jobboldali populista, nacionalista párt, 1990 óta jelen van az Országgyűlésben. 

1988-ban alapították főleg egyetemi és főiskolai hallgatók, a párt kezdetben liberálisként határozta meg magát. 1998-2002 között és 2010 óta kormányzó párt. A párt elnöke 2003 óta Orbán Viktor.

Szerb utca 9.

Szerb utca 9.

Bár 2007-ben 110 millióért újították fel, 2013-ban újabb 107 millió forintot költött az V. kerületi önkormányzat a Szerb utca 9. alatt álló társasház szigetelésére, állítja az Együtt-PM.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [2]  Oldalak:   1

Használhatatlan garázst talált az Együtt-PM Habony lakhelye alatt

Az Együtt-PM szerint 100 millió forintos foghíjtelket tart üresen az V. kerületi önkormányzat csak azért, hogy lejárót építhessen annak a társasháznak a mélygarázsához, ahol Habony Árpád, valamint Rogán Antal kiszemelt utódja lakik.

Habony Árpád kigyulladt szaunája 50 millióba került az Együtt-PM szerint

Az Együtt-PM szerint azért hagynak üresen egy értékes foghíjtelket az V. kerületben, hogy a szomszédos ház luxuslakásának kivételezett lakói – köztük Habony Árpád tanácsadó és Rogán Antal utódjelöltje – behajthassanak a teremgarázsba. Juhász Péter szerint "Rogán az új Hunvald".
Találatok: [2]  Oldalak:   1