language

Intézmények:

Fidesz highlight_off
Tabán Trafik Zrt. highlight_off

Fidesz

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség (korábban: Fiatal Demokraták Szövetsége, röviden Fidesz) magyarországi jobboldali populista, nacionalista párt, 1990 óta jelen van az Országgyűlésben. 

1988-ban alapították főleg egyetemi és főiskolai hallgatók, a párt kezdetben liberálisként határozta meg magát. 1998-2002 között és 2010 óta kormányzó párt. A párt elnöke 2003 óta Orbán Viktor.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [5]  Oldalak:   1

Uniós és magyar közpénzek a kormánypárti médiafoglalás szolgálatában 2014-2016

Lassan befejeződik a nem-kormánypárti média felvásárlása, miközben másfél év alatt szinte a semmiből felépült az új, Simicska-cégek nélküli orbánista médiaportfólió. Az 1 milliósra mért elérésű Origo mellett a TV2, az új bulvár-portfólió, az ugyancsak egymillió olvasót elérő vidéki laphálózat és a szépen hálózatosodó rádióadók sosem látott, politikailag homogén tulajdonosi struktúrájú médiabirodalommá állnak össze. Az akvizíciók és a működtetés költségeit részben a magyar költségvetésből átcsatornázott pénzek, részben a tulajdonos stróman-oligarcháknak juttatott uniós finanszírozású projektek haszna fedezi.

Matolcsyék és a Continental: 2009-ben kezdték előkészíteni a trafiktörvényt

Amikor 2009-ben a még a legkisebb éjjelnappaliban is hegyekben állt a malbilight, nem sok dohányos aggódott azért, hogy hol veszi majd meg a cigit, és a trafikosok sem tartottak tőle, hogy kihúzzák alóluk az üzletüket.

A trafikosok negyedénél merülhet fel a bennfentesség gyanúja

Gyakorlatilag az összes trafikgyőztes aláírta a szerda esti határidőre a koncessziós szerződést. Az 5414 koncesszió nyerteséből 5381-en nem hagyták az utolsó pillanatra, és már korábban aláírták a kontraktust az erre kijelölt Széchenyi Programirodákban – közölte lapunkkal a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. A 33 függőben maradt szerződéskötés lebonyolítása maradt tehát szerdára. Arról egyelőre nincs adat, hogy a későn jövők közül bárki is veszni hagyta volna az egyre jobban felértékelődő trafiknyitási jogot.

Ha trafik, akkor Continental

A Continental dohánycéghez kötődő egykori és mai alkalmazottak, valamint azok rokonai szerte Magyarországon taroltak a trafikos pályázaton. Ott lesznek minden fontosabb városban és számos kisebb településen.

Trafikos klientúra is lesz

Kitört a dohánybotrány - mondta a Népszavának Józsa István, az MSZP országgyűlési frakcióvezető-helyettese. A dohány-monopóliumról szóló törvénytervezet ugyanis még a hivatalos parlamenti benyújtása előtt napokkal kijutott Brüsszelbe a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium egyik főosztályáról. Ennél is furcsább, hogy a legutolsó módosítást is tartalmazó változat az egyetlen magyar dohányipari cég vezetőjének a gépéről kerülhetett az Európai Bizottság honlapjára.
Találatok: [5]  Oldalak:   1