language

Intézmények:

Fidesz highlight_off

Kulcsszavak:

történelem highlight_off

Fidesz

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség (korábban: Fiatal Demokraták Szövetsége, röviden Fidesz) magyarországi jobboldali populista, nacionalista párt, 1990 óta jelen van az Országgyűlésben. 

1988-ban alapították főleg egyetemi és főiskolai hallgatók, a párt kezdetben liberálisként határozta meg magát. 1998-2002 között és 2010 óta kormányzó párt. A párt elnöke 2003 óta Orbán Viktor.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [6]  Oldalak:   1

A kormány kézből eteti az egyházakat, de Orbán Viktor 30 éve keresztbe akart tenni ennek

Volt idő – épp 30 éve –, amikor a Orbán Viktor nemhogy az „áment” nem mondta ki az egyházak kárpótlására, de egyenesen tiltakozott az Antall-kormány erről szóló törvénye ellen.

Rákay Philip nagy vállalkozásba vágta a fejszéjét - milliárdos munka készül

A Petőfi-emlékévre, 2023-ra nagyszabású történelmi film készülhet 1848. március 15-éről és a márciusi ifjakról, amelynek előkészítésében Rákay Philip kommunikációs szakember is részt vesz. Rákay az elmúlt években sikeres tanácsadóként tevékenykedett, de tavaly ősszel visszatért a közéletbe, és elindította Facebook-csatornáját a "patrióta értékrend" közvetítésére.

Új intézet kutatja tovább a rendszerváltás történetét, százmilliókból

A RETÖRKI néven is ismert intézetet 2013-ban hozta létre a kormány azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy a tudomány fő áramlatától eltérő nézetek kapjanak hangot – és pénzt.

Segítség a Lázár-Semjén csillagrombolónak: Menczer Erzsébet, a fideszes civil

Több évig tartó romániai előjáték (Igazi Csíki Sör vs. Heineken Románia) után némiképp váratlanul - és a jelek szerint átgondolatlanul - a magyar kormány keményen beleszállt a magyarországi Heinekenbe a vörös csillag védjeggyé nyilvánítását tiltó törvénytervezettel. Bár minden jogi norma arra utal, hogy a Lázár János és Semjén Zsolt nevével fémjelzett csatahajó vesztes csatába indul - és még a Fidesz-frakciónak is meggyűlik a baja a gumicsontnak tűnő törvényjavaslattal -, felbukkant a kormány oldalán egy viszonylag ismeretlen "civil szervezet", hogy besegítsen a fantom-frontvonalon.

Adventi pénzeső sportra, egyházfejlesztésre, és kormánypárti civilszervezeteknek

Aki szereti azt a karcos élményt, amit például forrásszükséglet biztosításához nyújtott támogatásról intézkedő, karakterében a matolcsyzmus jegyeit hordozó kormányrendeletek és azok mellékleteinek olvasása jelent, az ne hagyja ki a Magyar Közlöny idei 210-211. számát. Tartalmilag viszont egy kokainbáró szülinapi partiján lehet ilyen a pénzeső nevű műsorszám, mikor a főnök szipákol kicsit, majd indul a buli: aki elég hangosan kiabálja a nevét, vagy aki éppen az eszébe jut, ahhoz hozzávágnak egy nyolc-tíz számjegyű összeget. Csak itt olyan szereplők tűnnek fel a szerencsés nyertesek között, mint a szeged-csanádi megyés püspök, a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nkft. vagy a Magyar Asszonyszövetség.

Ha bemondod, hogy 56, dől a lé

Tizenhárom és fél milliárd forintot önt idén az 56-os emlékévre a kormány, és úgy tűnik, mindent megtesz, hogy a pénzt ténylegesen szét is ossza. A nagy igyekezetben nem számít az sem, hogy vitatható tételek is kerülnek a támogatások közé. Ez látszik legalábbis az eddig közzétett csaknem 300 nyertes pályázatot átnézve.
Találatok: [6]  Oldalak:   1