language

Intézmények:

Fidesz highlight_off

Személyek:

Trócsányi László highlight_off

Fidesz

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség (korábban: Fiatal Demokraták Szövetsége, röviden Fidesz) magyarországi jobboldali populista, nacionalista párt, 1990 óta jelen van az Országgyűlésben. 

1988-ban alapították főleg egyetemi és főiskolai hallgatók, a párt kezdetben liberálisként határozta meg magát. 1998-2002 között és 2010 óta kormányzó párt. A párt elnöke 2003 óta Orbán Viktor.

Trócsányi László

Trócsányi László (Budapest, 1956. március 6. –) magyar jogtudós, ügyvéd, diplomata, egyetemi tanár. Kutatási területe az összehasonlító alkotmányjog, a közjogi bíráskodás, a közjogi (közigazgatási) bíráskodás és az európai közjog, ezen belül a nemzeti alkotmányjog és az európai integráció kérdése.

2000 és 2004 között Magyarország brüsszeli nagykövete, 2007-ben az Alkotmánybíróság tagjává választották. Tisztségét 2010-ig töltötte be, amikor kinevezték Magyarország párizsi nagykövetévé. 2014. június 6-tól 2019. június 30-ig Magyarország igazságügyi minisztere. 2019-ben a magyar kormány őt jelölte az alakuló Európai Bizottság magyarországi biztosi posztjára, de az ügyvédi irodája kapcsán fennálló összeférhetetlenségi kockázat miatt végül nem került kinevezésre. 2019 óta az Európai Parlamentben képviselő.

A Magyar Jogász Egylet elnöke, a Szegedi Tudományegyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumi tagja.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [5]  Oldalak:   1

Papíron ugyanannyit költött a Fidesz a kampányra, mint az ellenzék – a teljes kép azonban más

Bár nem látják el az eredeti funkciójukat – a pártok támogatásának átláthatóvá tételét –, néhány érdekességet azért feltárnak a most megjelent pártmérlegek.

Végrehajtók a Schadl-ügyről: Tudniuk kellett erről a legmagasabb szinteken is

A Völner-ügy csak a jéghegy csúcsa, mondják a kormányt átszövő korrupciós botrányról a piacról kiszorított végrehajtók. Bizonyíték erre, hogy a Miniszterelnökségen is házkutatást tartottak két hónapja. Lenyúlásokra nem csak a posztok újraosztása adott lehetőséget.

Az egyetemek helyett a fideszesekkel feltöltött kuratóriumoknak lesz autonómiájuk

Orbán Viktor egyértelművé tette, mi vezette a közalapítványok kurátorainak kiválasztásakor: világnézeti elköteleződést várt el. Közben várhatóan újabb forrásokhoz juthatnak majd a kiszervezett intézmények.

A nyilvánosság próbája

Nemzeti hitvallás a neve az alaptörvény preambulumának, amely a benne foglaltak szerint a jogrendünk alapja: szerződés a múlt, a jelen és a jövő magyarjai között. Ha figyelmesen végigolvassuk a szöveget, találunk benne egy ilyen mondatot is: „Valljuk, hogy népuralom csak ott van, ahol az állam szolgálja polgárait, ügyeiket méltányosan, visszaélés és részrehajlás nélkül intézi.”

Rubovszky meghekkelte a törvényhozást? – Az ügyvédi irodák pénzügyi beszámolói újra rejtve maradnának

Papcsák Ferenc öt év alatt félmilliárdot vett ki osztalékként a tulajdonában álló ügyvédi irodából. Nos, az ehhez hasonló információk a jövőben nem lesznek nyilvánosak.
Találatok: [5]  Oldalak:   1