language

Intézmények:

Fidesz highlight_off

Kulcsszavak:

túlárazás / pénznyelő highlight_off

Fidesz

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség (korábban: Fiatal Demokraták Szövetsége, röviden Fidesz) magyarországi jobboldali populista, nacionalista párt, 1990 óta jelen van az Országgyűlésben. 

1988-ban alapították főleg egyetemi és főiskolai hallgatók, a párt kezdetben liberálisként határozta meg magát. 1998-2002 között és 2010 óta kormányzó párt. A párt elnöke 2003 óta Orbán Viktor.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [55]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6

Csúcsra jár a korrupció

Mértéktelenül lopják az uniós támogatásokat a fejlesztésekre kiírt közbeszerzéseken – a Transparency International Magyarország becslése szerint a munkák 90 százaléka túlárazott lehet. Sőt a Korrupciókutató Központ Budapestnek sikerült matematikai­­lag is bizonyítania a csalást. Ám ha az egzakt tudomány nem lenne elég meggyőző, akad gyakorlati bizonyíték is: Simicska Lajos Közgépe súlyos milliárdokkal kínál alá versenytársainak a közbeszerzéseken, márpedig nem az a célja, hogy tönkremenjen.

1,7 milliós benzinpénzt és lakást is kap a fideszes, aki csak egyszer szólalt fel a Házban

A kormánypárti Tilki Attila és az MSZP-s Legény Zsolt egyaránt 1,7 milliós benzinköltséget számolt el idén januártól októberig, pedig mindkettőnek bérel budapesti lakást az Országgyűlés. Tilki viszont csak egyszer szólalt fel a parlamentben, míg szocialista kollégája 74-szer.

Egykor a Fideszt segítették, ma már a fasorban sincsenek

Nemcsak a párt régi oligarcháját, Simicska Lajost dobta el Orbán Viktor. Más, egykor befolyásos és hiteles vezetőket is ügyesen használt a Fidesz saját céljaira, és mielőtt terhes lett volna a számára, jó érzékkel szabadult meg tőlük. Emlékszik még, hogy Gaskó István egyetlen szavára hetekre leállt a vasút? Vagy hogy Éger István hogyan akadályozta a tb-privatizációt? És hogy Szász Károly milyen ügyesen kente rá a Kulcsár-ügyet a baloldalra?
Találatok: [55]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6