language

Intézmények:

Fidesz highlight_off
Új Nemzedék Központ Nonprofit Közhasznú Kft. highlight_off

Fidesz

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség (korábban: Fiatal Demokraták Szövetsége, röviden Fidesz) magyarországi jobboldali populista, nacionalista párt, 1990 óta jelen van az Országgyűlésben. 

1988-ban alapították főleg egyetemi és főiskolai hallgatók, a párt kezdetben liberálisként határozta meg magát. 1998-2002 között és 2010 óta kormányzó párt. A párt elnöke 2003 óta Orbán Viktor.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [9]  Oldalak:   1

Őrangyal könyékig a húsosfazékban: Tardi Tamás Ákos viselt dolgai

Alig kilenc hónap telt el azóta, hogy Tardi Tamás Ákos a Somogy Megyei Közgyűlés alelnöke lett. Ebben, mármint az alelnökségben volt gyakorlata, hiszen korábban, 2015-ig a Fidelitas Országos Választmányánál töltött be ilyen pozíciót. Kilenc hónap alatt néhány jelentéktelen protokolláris megmozduláson kívül csupán egy rosszul sikerült kirohanással vétette észre magát: bár ő a közelében sem járt annak a kaposmérői fórumnak, melyen a helybéliek a polgármesterük által tervezett hulladékfeldolgozó ügyét vitatták meg, utólag felszólította a szervezők által meghívott Pintér Attilát, a tavalyi kaposvári népszavazás kezdeményezőjét, hogy „hagyja békén a somogyi falvakat”. Tardiról két dolgot állítanak biztosan fideszes körökben: egyrészt Gelencsér Attila leghűségesebb szárnysegédje, másrészt pedig fülig sáros olyan zavaros cég-, ill. alapítványi pénzügyekben, melyek évek óta járják az országos médiát.

Fidelitas-káderek osztják a hátrányos helyzetű gyerekek pénzeit a Jövő Uniója Alapítványnál

Az 1990-es évek végén az Ifjú Szocialisták Mozgalma környékén burjánzottak olyan jótékony, a fiatalokat így-úgy segítő civil szervezetek, amelyek a szoft költségek kreatív könyvelésével juttattak jelentős összegeket a Zuschlag János körül összeverődött ifjú pártközelieknek. Nem állítjuk, hogy ez történik a nemrég alapított Jövő Uniója Alapítványnál is, hiszen lehet, hogy csak a nehéz sorssal induló fiatalok iránt érzett empátia a közös a két történetben. A Jövő Uniója Alapítványt 2015-ös indulásakor a Fidelitas akkori alelnöke irányította, és az alapítvány körüli Fidelitas-káderek között felbukkan az Új Nemzedék Központ korábbi ügyvezetője, valamint egy, az üzleti életből hosszú évekre kitiltott menedzser is.

Kicsit zűrös, kicsit kínos, de az övék: Gyere haza milliárd!

Ismét megtömték milliárdokkal a kormány fiatalok elérésére gründolt szervezetét, az Új Nemzedék Központot.

További százmilliók az Új Nemzedéknek

Újból százmilliókra kapott meghívást az Új Nemzedék Központ (ÚNK) Nonprofit Kft. a Nemzeti tehetség program keretein belül – vette észre a Magyar Nemzet. Tegnap megírtuk, hogy a korábban a Fidesz ifjúsági szervezetéhez több szálon kötődő cégnek nem kell aggódnia, jövőre is 300 millió forintos támogatásra számíthat az állami költségvetésből, akárcsak idén. Az ÚNK jól teljesít a Nemzeti tehetség program által meghirdetett pályázatokon. Csak tavaly összesen 312 millió forintnyi megbízást nyertek el, míg idén márciusban újabb 110 millió forint értékben kaptak meghívást tehetséggondozással kapcsolatos feladatokra.

Milliók az Új Nemzedék Központnak

Bár márciusban az Állami Számvevőszék feljelentette, augusztusban már több mint 310 millió forintnyi közpénz elnyerésének örülhet az Új Nemzedék Központ – tudta meg a Magyar Nemzet. Nem a Fidelitas-gyökerű cég volt az egyetlen ismerős név azok között, amelyek nyertek az úgynevezett Nemzeti tehetség program meghívásos pályázatain: a Magyar Nemzeti Bank alapítványai által több mint félmilliárd forinttal kitömött VS.hu, illetve az Origó kiadóját is birtokló Száraz István is kapott 30 millió forintot Frank Digital Kft. nevű cége révén.

Korrupcióinfó: Hová tűnt a Fidelitashoz kötődő Új Nemzedék pénze?

A fiataloknak szánt uniós támogatások sorsát feszegette Hadházy Ákos, az LMP újdonsült társelnöke a jubileumi, huszonötödik Korrupcióinfón. Erősen túlárazott megbízások, elveszett iratok, és egy sebtében lezárt nyomozás kísérte a Fidelitashoz sok szálon kötődő Új Nemzedék programot Hadházy szerint.

A fidelitasos vezetés legalább annyi mindent eltüntetett az Új Nemzedék Központból, mint az év vihara

A cég 3,3 milliárd forint uniós támogatást kapott az „Ifjúság.hu a sikeres nemzedékért” című projektre. Az Együtt politikusai ráhívták a rendőröket az EU-s pályázati pénzekkel kitömködött Új Nemzedék Központra (ÚNK), mert az Emmi tulajdonában lévő cég nem tudott elszámolni a 2011 és 2014 közötti gazdálkodási adataival. 2014-ben egy átvilágításkor több gyanús elemet is találtak. A cég nem tudta felmutatni a felügyelő bizottsági jegyzőkönyveit és a jelentéseket, de valahogy eltűntek a felújítási tervek és a megvalósított fejlesztésekről készült kimutatások/beszámolók is. Nem tudták megmutatni a külső-és belső ellenőrzésekről szóló iratokat sem, de ugyanúgy nyoma veszett az éves közbeszerzési terveknek, a könyvelési tételek igazolásainak és a belső ellenőrzésekről készült jelentéseknek.

Milliárdokat kaptak, mégis eladósodtak

Félmilliárd forinttal támogatja az Új Nemzedék Központ (ÚNK) Kft.-t az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) – derül ki a tárca honlapjáról. E szerint 170 millió forintot a cég idei évi működésének támogatására kapnak, 56 milliót kiegészítő támogatásként, 300 milliót pedig „a társaság 2013. november 1. óta felhalmozott adósságának és likviditási problémáinak rendezésére”. Mindez azért különös, mivel a kft., amelyet 2011-ben jelöltek ki az Új nemzedék jövőjéért program megvalósítására, már hárommilliárd forintnyi uniós támogatást kapott, amit a jelek szerint nemcsak teljesen felélt, hanem jelentősen el is adósodott. Kerestük az ügyben az Emmit és az ÚNK-t, ám napokkal ezelőtt feltett kérdéseinkre lapzártánkig nem kaptunk választ.

Így hajoltak le 3 milliárd forintért

Van egy EU-s pályázat, amely 3 milliárd forintba kerül, és „Ifjúság.hu a sikeres nemzedékért – Átfogó ifjúsági szolgáltatásfejlesztés a köznevelésben tanuló diákok esélyegyenlőségének növelése érdekében” a címe. Sok tekintetben állatorvosi lónak tűnik, az EU-s pályázatok körüli kavarások és pénzlesések tanulságos példájának.
Találatok: [9]  Oldalak:   1