language

Intézmények:

Fidesz highlight_off
Újpestért Egyesület highlight_off

Fidesz

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség (korábban: Fiatal Demokraták Szövetsége, röviden Fidesz) magyarországi jobboldali populista, nacionalista párt, 1990 óta jelen van az Országgyűlésben. 

1988-ban alapították főleg egyetemi és főiskolai hallgatók, a párt kezdetben liberálisként határozta meg magát. 1998-2002 között és 2010 óta kormányzó párt. A párt elnöke 2003 óta Orbán Viktor.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [2]  Oldalak:   1

A Fidesz gigantikus álcivil hálózatot épített a választásokra – sok kis „Németh Szilárd” léphet akcióba

Idén önkormányzati és európai parlamenti voksolás is lesz – választások környékén pedig a kormányzat rendre megnyitja a Városi Civil Alap nevű többmilliárdos pénzcsapot. 2021-ben, 2022-ben és 2024-re is megnyitotta. A Válasz Online most minden eddiginél egyértelműbben bizonyítja, hogy ez a forráselosztás szinte kizárólag a Fidesz érdekében történik: a győzteslistákból kigyűjtöttük a legsikeresebb 251 városi szervezetet, vagyis a 15 és 37 millió forint közötti összegre érdemesített társaságokat. Azt találtuk, hogy a csúcsdíjazott egyesületek, alapítványok 87 százaléka a Fidesz „leányvállalata” vagy szövetségese. Gondolta volna például, hogy a pártalelnök Németh Szilárd egyben a legnagyobb magyar civil is?

Újabb botrányos Wintermantel-ügy: közpénzből politikai hála?

A Wintermantel Zsoltot támogató, Dercéhez köthető Újpestért Egyesület vezetője Dr. Kató Balázs 2014. decemberéig havi 600 ezer plusz ÁFA megbízási díjat és költségtérítést kaphat az Újpesti Önkormányzattól - derül ki a szocialisták szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményéből. A szerződést az önkormányzati választás előtt írták alá. Így Kató négy év alatt majdnem 40 millió forinthoz jut.
Találatok: [2]  Oldalak:   1