language

Intézmények:

Fidesz highlight_off

Személyek:

Varga Lajos highlight_off

Fidesz

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség (korábban: Fiatal Demokraták Szövetsége, röviden Fidesz) magyarországi jobboldali populista, nacionalista párt, 1990 óta jelen van az Országgyűlésben. 

1988-ban alapították főleg egyetemi és főiskolai hallgatók, a párt kezdetben liberálisként határozta meg magát. 1998-2002 között és 2010 óta kormányzó párt. A párt elnöke 2003 óta Orbán Viktor.

Varga Lajos

Varga Lajos a "kormány kedvenc őrző-védő cégének" titulált Valton-Sec Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. társtulajdonosa. A cég többek között a kormánypárti és kormányzati rendezvények biztosításával is foglalkozott. Varga maga is elismerte, hogy jó kapcsolatot ápol Orbán Viktor miniszterelnökkel illetve a Fidesszel. 2010 után beszállt a vendéglátásba, és frissen alapított cégéhez rögtön dőlni kezdtek az állami megbízások: dolgozott velük a Miniszterelnökség, a Köztársasági Elnöki Hivatal, az APEH, az MNB, a Legfelsőbb Bíróság, az MTVA. Olyan üzletek köthetők hozzá, mint a Fröccsterasz, a Budai Parkszínpad, a Városliget Café, a Gomba, a Müpa, az Operaház és az Erkel színház büféjének, éttermének üzemeltetése. Sikeres vállalkozás az életében az Országalma Kft. is, amivel 2013-ig az Országház teljes gasztronómiai ellátását végezték.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [8]  Oldalak:   1

Simicska egykori köréből is lehet üzletelni a mostani NER-elittel

Átrendeződött a tulajdonosi szerkezete annak a cégcsoportnak, amely kormányhoz közeli rendezvényhelyszíneket üzemeltet, és cateringszolgáltatásokat nyújt.

Több mint 250 milliót költött evésre, ivásra és szállodára a Fidesz-frakció az előző ciklusban

Szállodákra, ügyvédekre, valamint régi és új barátok tanácsaira költött legtöbbet a Fidesz frakciója a 2018-as és a 2022-es választás közötti időszakban. Négy év szerződéseit végigbogarászva olyan cégeket is találtunk, amelyekről semmi nem derül ki az interneten, és olyanokat is, amik a párthoz ezer szálon kötődő figurákéi. A partnerek közt olyan furcsábbnál furcsább partnerek jönnek szembe, mint Habony Árpád volt felesége, egy zsidó tévét üzemeltető újságíró, az NVB egyik tagja és egy internetmonitorozással foglalkozó magyar startup is. Mire adta ki a frakció pénzét Kocsis Máté az elmúlt négy évben?

Miközben dúl a járvány, kormányközeli figuráknak osztottak ígéretes üzleteket

Március 4-én csütörtökön az ország nagy része arra figyelt, a kormány hogyan kezeli az ismét súlyossá váló járványügyi helyzetet. Gulyás Gergely miniszterelnökségi miniszter ekkor jelentette be az újabb szigorításokat. A kormány pedig javában készült a hétvégi tömeges oltási kampányra, amely csütörtök estére elkezdett káoszba fulladni.

Jövőre is a Valton biztosítja az állami rendezvényeket

A Hungarofest nettó 960 millió forintos tenderén a Fidesz kedvenc biztonsági cége mellett nyert az Antenna Hungária Zrt., a GEM Kft., és az Event Stuff Kft. is. Azt nem tudni, hogy melyik cég mennyi pénzt kap a közel egymilliárdos összegből.

Fidesz-közeli vállalkozó fuvarozhat a budapesti vizes vb-n

Bár a vizes vb közbeszerzésein – amelyekre szinte kivétel nélkül mindig három céget hívtak meg – korábban is előfordult, hogy az egyik felkért vállalat visszalépett, ez a tender mégis állatorvosi lónak tekinthető. A megbízás ugyanis úgy került egy Fidesz-közeli vállalkozóhoz, hogy az egyik konkurens le sem adott ajánlatot, míg a másiknak nem volt elég erőforrása a feladat ellátásához.

Duplázott a Fidesz kedvenc őrző-védő cége

Elég jó éve volt tavaly a Fidesz kedvenc biztonsági cégének, a Valton Security ugyanis két és félszer annyi pénzt keresett 2016-ban, mint egy évvel korábban. Varga Lajos őrző-védő cége, amely az elmúlt időben többek között arról lett híres, hogy rendőrök helyett rendszeresen a Valton kopasz biztonsági őrei biztosítják a kormány és a Fidesz rendezvényeit, például a 2016-os október 23.-i állami megemlékezést, tavaly 446 706 000 forintos nyereséget könyvelt el, míg 2015-ben 178 milliót keresett.

Jófogáson keres új gazdát a Fidesz-stróman cége

Ingyenes hirdetési oldalon, a névérték ötödéért keres új tulajdonost a KBG Menedzser Consulting Kft. Ez a cég nyert volna 212 millió forintot napelem-parkra, ha a botrányok miatt nem függesztik fel a 2013-as tendert. Tulajdonosa, Pap Kornél sok mindenkihez kötődik, akit mostanában oligarchaként tisztelhetünk.

Azért dolgozik velünk a Fidesz, mert volt egy barátom Orbánnál

Napjaink egyik legjobban hasító biztonsági cégének vezetője maga is elismeri, hogy közel áll a Fideszhez. A vállalkozás egyik tulajdonosa bizalmas viszonyt ápol a miniszterelnökkel, a kormánytagok családtagjaival, a csendestárs pedig a mostani TV2-vezérnek adott tanácsokat, és jó barátja a korábbi MSZP-elnöknek.
Találatok: [8]  Oldalak:   1