language

Intézmények:

Fidesz highlight_off
Vidékfejlesztési Minisztérium highlight_off

Kapcsolódó szervezetek:

Fidesz

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség (korábban: Fiatal Demokraták Szövetsége, röviden Fidesz) magyarországi jobboldali populista, nacionalista párt, 1990 óta jelen van az Országgyűlésben. 

1988-ban alapították főleg egyetemi és főiskolai hallgatók, a párt kezdetben liberálisként határozta meg magát. 1998-2002 között és 2010 óta kormányzó párt. A párt elnöke 2003 óta Orbán Viktor.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [14]  Oldalak:   <<  <  1 2

A nevek, amelyek miatt kiborult az oligarcházó államtitkár

Nyolc nagyobb érdekcsoport söpörte be a Fejér megyében meghirdetett állami földek közel 90 százalékát, míg a többi 21 indulónak csak a maradék jutott. A nagyot kaszálók között több olyan ember van, aki szorosan kötődik a Fideszhez.

Belső elhárítás

Ángyán József levelét megírta: vidékfejlesztés alatt sajnos egyelőre azt kell érteni, hogy a korrupt fideszes hátország pótkocsis traktorral lopkodja a pénzt és a földet. Nemcsak azt, ami nincs lecsavarozva, de még azt is, ami a föld alatt van.

Értékén kéne kezelni a Simicska-birodalmat

Jó lehetőség kínálkozna a magyar kormánynak, hogy megfontolja Simicska Lajos birodalmának megvásárlását, mivel a Fidesz közeli vállalkozó egyik Nyerges Zsolttal közösen jegyzett svájci cége bezárására kényszerült.

Simicska és Nyerges svájci bázisa és különös ügyei

Lapunk kutatásai szerint ugyanazon a svájci címen jegyezték be Simicska Lajos és Nyerges Zsolt „Fidesz-közeli” vállalkozók közös cégét, mint a vörösiszap-mentesítés állami pénzeiben részesülő egyik vállalkozás egykori ismeretlen tulajdonosát. Svájc nem klasszikus offshore-színhely, de a tulajdonos ott is könnyen árnyékban maradhat. A lehetőséget a Fidesz állítólagos gazdasági holdudvara is kihasználja.
Találatok: [14]  Oldalak:   <<  <  1 2