language

Intézmények:

Fidesz highlight_off
Videoton FC highlight_off

Fidesz

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség (korábban: Fiatal Demokraták Szövetsége, röviden Fidesz) magyarországi jobboldali populista, nacionalista párt, 1990 óta jelen van az Országgyűlésben. 

1988-ban alapították főleg egyetemi és főiskolai hallgatók, a párt kezdetben liberálisként határozta meg magát. 1998-2002 között és 2010 óta kormányzó párt. A párt elnöke 2003 óta Orbán Viktor.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [5]  Oldalak:   1

Milliárdokat szórtak a magyar fociba

Az utóbbi 5 évben több mint 21 milliárd forintot szánt az állam a futballcsapatok támogatására. A legnagyobb nyertes "természetesen" a Felcsút. Orbán Viktor kedvenc falujának csapata ez idő alatt 11 milliárdot zsebelt be csak az MLSZ-től. További érdekesség, hogy a legtöbb támogatást elnyerő csapatok jó részének valamilyen módon köze van a Fidesz-kormányhoz. Így kaphatott több mint egymilliárdot Seszták Miklós Kisvárdája, vagy Tállai András csapata, a Mezőkövesd. A klubok a pénz mellett stadionokat is kapnak, kaptak - szintén az állam kontójára.

Jól jártak Orbán barátai

Finoman szólva sem hátrány jóban lenni Orbán Viktor (51) miniszterelnökkel – sőt a különleges kapcsolat mesés vagyont eredményezhet a kiválasztottaknak.

Becker András: Az oligarchacsere-projekt

A Magyar Polip – A posztkommunista maffiaállam a tavalyi év egyik sikerkönyve volt, mely több mint tizenkétezer példányban kelt el. A kötetet jegyző liberális értelmiségiek közös kiindulópontja szerint a jogállam intézményrendszerét szétzüllesztő Fidesz, illetve a demokratikus intézményrendszer keretei között működő hatalom maffiamódszerekkel, állami segédlettel terjeszkedik. Most megjelent az immáron berendezkedett autokratikus rendszert elemző második kötet, amelyben ismét az Orbán Viktor miniszterelnök körül kialakult oligarchavilágot bemutató tanulmánnyal jelentkezett Becker András kollégánk, amit kedvcsinálóként mi is közreadunk.

Becker András: Oligarchacsere

Cikkünk a Magyar Polip 2 – A posztkommunista maffiaállam című, jövő héten megjelenő kötetben megjelenő tanulmány rövidített változata.

Szokatlan fideszes csend kíséri a sávolyi beruházást

Mély hallgatással és egy másfél soros közleménnyel hajlandó csak reagálni a Fidesz a több tízmilliárd forintnyi közpénz felhasználásával tervezett sávolyi beruházás körüli visszásságokra. Bár a párt a kormány legapróbb támadási felületeit is kihasználja, erről az ügyről nem hajlandó beszélni a Fidesz egyik olyan politikusa sem, aki feltehetően ismerik több részletét.
Találatok: [5]  Oldalak:   1