language

Intézmények:

Fidesz highlight_off

Akták:

Zsiga Marcell aszfaltozása highlight_off

Fidesz

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség (korábban: Fiatal Demokraták Szövetsége, röviden Fidesz) magyarországi jobboldali populista, nacionalista párt, 1990 óta jelen van az Országgyűlésben. 

1988-ban alapították főleg egyetemi és főiskolai hallgatók, a párt kezdetben liberálisként határozta meg magát. 1998-2002 között és 2010 óta kormányzó párt. A párt elnöke 2003 óta Orbán Viktor.

Zsiga Marcell aszfaltozása

Zsiga Marcell aszfaltozása

Zsiga Marcell házvásárlása azt követően került a hírekbe, hogy a hozzá vezető utca egy részét (a Szathmáry Király Pál utca Ungvári utca és Győri utca közötti szakaszát) a tranzakciót követően leaszfaltozták.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [3]  Oldalak:   1

Nem tudni, Zsiga hogy vett 40 milliós házat

Zsiga Marcell, fideszes képviselő 1120 négyzetméteres telken álló ingatlant vett, amit a szomszédok szerint 40 millió forintért adott el a korábbi tulajdonosa – írja a Blikk, ami szerint az ár reális lehet, mert ugyanabban az utcában egy hasonló méretű és állapotú házat 55 millió forintért hirdettek.

Idejött a Zsiga úr, és leaszfaltozták az utat

Váratlanul felújították az utat Miskolctapolca egyik utcájában, éppen ott, ahol pár nappal azelőtt Miskolc alpolgármestere, Zsiga Marcell vett házat. Az igazán problémás részeket kihagyták, és vízelvezető-árok is csak a fideszes alpolgármester háza elé került. A helyiek évek óta panaszkodnak az útra, szerintük nem véletlen, hogy ilyen hamar pont került a történet végére.

A Fidesz etikai bizottséga előtt Zsiga Marcell ügye

Zsiga Marcell fideszes országgyűlési képviselő számlájára írják a költségek jogszerűtlen visszaigénylése mellett, hogy édesapja és testvére is önkormányzati tulajdonú vállalatoknál helyezkedett el, miután a politikus alpolgármester lett Miskolcon.
Találatok: [3]  Oldalak:   1