language

Intézmények:

Fidesz highlight_off
Figyelő (újság) highlight_off

Fidesz

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség (korábban: Fiatal Demokraták Szövetsége, röviden Fidesz) magyarországi jobboldali populista, nacionalista párt, 1990 óta jelen van az Országgyűlésben. 

1988-ban alapították főleg egyetemi és főiskolai hallgatók, a párt kezdetben liberálisként határozta meg magát. 1998-2002 között és 2010 óta kormányzó párt. A párt elnöke 2003 óta Orbán Viktor.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [4]  Oldalak:   1

Milliárdokat takarítanak be az új fideszes médiabirodalom tulajdonosai

Eredményes évet zártak a fideszes sajtótermékek kiadói és tulajdonosai a 2017-es évek beszámolói alapján. A 2015-ös Simicska-konfliktus után nagy építkezés kezdődött a jobboldalon, annak érdekében, hogy új pillérei legyenek a kormánybarát nyilvánosságnak az elbukott Nemzet-portfólió helyett. A munka, amihez a magyar állam több tízmilliárd forinttal járult hozzá, két éven keresztül zajlott. Az új médiarendszerváltás befejezettnek mondható: a Magyar Nemzet és a Metropol megszűnt, a Class FM és a Lánchíd Rádió elhallgatott, a Hír TV milliárdos veszteségeket termel és leépít, a Heti Válasz pedig vevőt keres, a kormánypárti médiába megállás nélkül ömlenek az állami milliárdok.

Júliustól októberig 4,9 milliárd forintot költött propagandára a kormány

1,3 milliárd forint volt az Erzsébet-táborok reklámozása, 489 millió a vizes vb kampánya, 846 millióért jelentek meg PR-cikkek a kormányzati intézkedésekről, és 2,3 milliárd ment el a Soros-terves hirdetésekre. Mészáros Lőrinc médiacégeinél összesen 1,24 milliárd forint landolt ezekből a kormánykampányokból, de Tombor András, Habony Árpád, és Andy Vajna cégei is jól jártak. Az adatokért megint költségtérítést kért tőlünk a Miniszterelnöki Kabinetiroda.

Uniós százmilliók landoltak a cégcsoportnál, amely átjátszotta Schmidt Máriának a Figyelőt

Jelentős összegű, 155,8 millió forintos uniós támogatást nyert 2013-ban, most viszont adóvégrehajtás alá került a Fidesz-közeli Ducsaiék vezette SZE Kutatás + Fejlesztési Kft.-t. A cég tulajdonosa az az Investender Kft., amely tavaly megvette, majd azon melegében továbbadta Schmidt Máriáéknak a Figyelőt.

Ordítozva állította a propagandagépezet szolgálatába Schmidt Mária a Figyelőt

Előfizetői több mint 17 százalékát elvesztette a Figyelő, amióta Schmidt Mária családi cégének vállalkozása vette át a kiadást, és a hetilap a kormány szolgálatába állt. Tavaly versenyt futottak a kormányközeli nagyágyúk a lapért: mielőtt Schmidték érdekeltségénél landolt a kiadói jog, érdeklődött a Matolcsy-rokon Szemerey Tamás, Garancsi István, az Origót bekebelező Száraz István, valamint a Rogán-közeli HG Média is. A tulajdonosváltás után a kormánybiztos asszony impulzív természete miatt több újságíró otthagyta a kiadót.
Találatok: [4]  Oldalak:   1