language

Lapok:

Akták:

Sulinet-botrány highlight_off

fn.hu

2001-ben indult el a Figyelő internetes változataként FigyelőNet néven, később kapta a rövidebb fn.hu nevet. A Sanoma Budapest Lapkiadó Rt. különválasztotta a nyomtatott és internetes médiáit, a Figyelőt eladta, az fn.hu-t pedig megtartotta. 2011-ben egyesítette az internetes termékeivel, így Fn24 néven a Hír24.hu domain alá került (ma 24.hu). 

Sulinet-botrány

Sulinet-botrány

A Sulinet a magyarországon lappangó digitális írástudást volt hivatott fejleszteni a diákokban. A programhoz köthető botrány első etapja az volt, hogy 1997-ben Kóka János érdekeltsége (Elender) nyert meg egy kapcsolódó tendert, majd kiderült, hogy a tender kiírásának előkészítésében részt vevő oktatási tárca munkatársai, köztisztviselők Lepp Gyula, Elender-alapító üzletember nyaralójában töltöttek együtt egy hétvégét. Az érintettek tagadták az összefüggést, a Gazdasági Versenyhivatal pedig leállítatta a közbeszerzést, mert azt olyan feltételekkel írták ki, ami alapján csak az Elender nyerhette meg. 2004. tavaszán mégis újabb tendert nyerhetett a Kóka vezette cég, ismét a Sulinet program keretén belül, 1,6 milliárd forint értékben. 2003-ban arra is fény derült, hogy a beszállítókat központilag választották ki és az árak a piaci ár felett voltak.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [2]  Oldalak:   1

Újabb állami megbízást kapott az Elender-utód

Ismét állami pályázatot nyert az Euroweb Rt., amelynek egyik közvetett kistulajdonosa Kóka János gazdasági miniszter - jelent meg a pénteki Népszabadságan.

Újabb állami megbízást kapott az Elender-utód

Ismét állami pályázatot nyert az Euroweb Rt., amelynek egyik közvetett kistulajdonosa Kóka János gazdasági miniszter - jelent meg a pénteki Népszabadságan.
Találatok: [2]  Oldalak:   1