language

Intézmények:

Fidesz highlight_off

Kulcsszavak:

fürdő highlight_off

Fidesz

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség (korábban: Fiatal Demokraták Szövetsége, röviden Fidesz) magyarországi jobboldali populista, nacionalista párt, 1990 óta jelen van az Országgyűlésben. 

1988-ban alapították főleg egyetemi és főiskolai hallgatók, a párt kezdetben liberálisként határozta meg magát. 1998-2002 között és 2010 óta kormányzó párt. A párt elnöke 2003 óta Orbán Viktor.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [26]  Oldalak:   1 2 3   >  >>

Ömlik Mórahalomra az EU-s pénz, és leginkább a tűzközelben lévőket gazdagítja

Mivel a város szemmel láthatóan gyarapodik, a választópolgárok elnézik, hogy a település vezetői a saját érdekeiket is érvényesítik. Nógrádi Zoltán polgármesternek már kihívója sincs.

550 ezres illetménye mellé havi 640 ezret kap a gyógyfürdőtől a harkányi fideszes polgármester

Plusz az apró, ugye. Merthogy Baksai Tamás, Harkány fideszes polgármestere a címben foglaltakon felül 82 ezres havi költségtérítésre is jogosult polgármesterként. Ebben nem is volt választása, ahogyan a törvény által rögzített polgármesteri tiszteletdíjban sem. A Harkányi Gyógyfürdő Zrt.-nél azonban elviekben nem lett volna kötelező felügyelőbizottsági-tagságot vállalnia. De elfogadta e nehéz terhet, majd az elnöki tisztséget is, és persze az érkezése előtt megduplázott, de alapra sem kevés fb-elnöki juttatást is. A harkányi polgármester így komoly, nagy budapesti önkormányzati cégek fb-elnöki juttatásait is lepipálta. A bruttó 644 ezres havi tiszteletdíjra valószínűleg elég sokak fel is kapják a fejüket. Főleg, hogy ehhez egy kicsit kellett még”trükközni” is

A két Hernádi behálózná Esztergomot

Hernádi Ádám, a Fidesz 34 éves esztergomi polgármesterjelöltje, Hernádi Zsolt unokaöccse előbb Orbán Viktor személyi titkárának titkára volt, majd trafikkoncessziókról döntött, aztán kioszthatott néhány milliárdnyi támogatást a nagybátyjának. Az esztergomi közvagyont és a MOL elnök-vezérigazgatójának rokonságát érintő összeférhetetlenséggel kapcsolatban nem válaszolt kérdéseinkre.

A fideszes város, ahol nemhogy a fürdő, de még a sportcsarnok sem épül meg

2015-ben ígért fürdőt a pécsieknek Orbán Viktor, a projekt azóta nem indult el, a hozzá kapcsolódó sportcsarnok pedig Páva Zsolt polgármester szerint nem is fog megépülni. A közgyűlésen Páva egy a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft.-hez köthető furcsa pénzmozgásáról is beszélt.

Márki-Zay szerint a vásárhelyi Fidesz miatt veszélybe került a város működése

A független polgármester szerint a vásárhelyi Fidesz-frakció szándékosan teremt olyan gazdasági helyzetet, amely a város működését akár el is lehetetlenítheti.

Szentendre a Dietz-éra után: leléptetett polgármester, félmilliárdos tartozás

Pozíciót vesztett a Fidesz Szentendrén az őszi önkormányzati választások során: egy képviselővel kevesebbet küldhettek a közgyűlésbe, ráadásul az ellenzéki pártok helyett egy helyi civil szerveződés delegálhatott a korábbinál több tagot.

A választás előtt született a 600 milliós beléptető-üzlet

Szerződéshosszabbítás helyett új beléptetőrendszert vásárolt a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt. A tendernyertes részben átveszi a régi technikát. A megállapodást vélhetőleg az is elősegítette, hogy a régi szállító az új szállító leányvállalata. A szerződés értéke nettó 632 millió forint.

Milliókat fizettek a gyanúsan gyors tanulmányokért

Nem Püspökladány lehet az egyetlen település, ahol az országos zöldhatóság volt főigazgatója sok milliót zsebelt be tanulmányírás címén. A lapunk birtokába került dokumentumok szerint az asszony cége Törökszentmiklósnak négymillióért írt tanulmányt – alig két hét alatt.

Hogyan szerezték meg pályáztatás és verseny nélkül Tiborczék a keszthelyi kikötőt? Mutatjuk a trükköt.

Jókor, jó helyen – az önkormányzatnak hála kitűnő időzítéssel jutott a keszthelyi kikötőhöz üzlettársaival együtt a miniszterelnök veje. Az Átlátszó újabb nyomozásából az is kiderül, hogy a Fidesz gazdasági holdudvarának további szereplői is felsejlenek az eladás körül.

Lett volna 500 millió, csak át kellett volna adni a többséget a Fidesznek

De nem adták, ezért a kormány máshova vitte a pénzt. A Fidesz harkányi önkormányzati jelöltje szerint teljesen normális, hogy a kormány a Fidesznek kedvező politikai feltételhez kötötte a fürdőfejlesztésre szánt félmilliárdot, azoknak kell szégyenkezni, akik nemet mondtak erre az ajánlatra.
Találatok: [26]  Oldalak:   1 2 3   >  >>