language

Intézmények:

Constrattic Épületfejlesztő és Forgalmazó Kft. highlight_off

Személyek:

Fürst György highlight_off

Fürst György

Fürst György a VI. kerület volt szocialista alpolgármestere. Politikai karrierjét a Baloldali Ifjúsági Társulásban kezdte, ezért Terézváros polgármesterének lett a titkára 1994-ben. Ellenzéki évek után 2002-ben az MSZP megszerezi az önkormányzatot, Fürst pedig vagyongazdálkodási alpolgármester lesz. 2006-ban hivatalosan kiszállt a politikából, és üzletemberként folytatta tovább karrierjét, a Centrum Parkoló Kft. ügyvezetője lett, amely számos budapesti kerületben bonyolította a parkolásidíj-fizetés rendszerét. A vádhatóság szerint Fürst és társai bő másfél milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak az önkormányzatnak, ennyi volt az általa kezdeményezett kerületi ingatlanok eladásával veszélyeztetett érték. Az ügyben perújítási eljárás után 2024-ben született első fokú ítélet, melyben bűnösnek találta a bíróság Fürst Györgyöt különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelésben, ezért halmazati büntetésként 6 év 6 hónap börtönt és 25 millió forint pénzbüntetést szabtak ki rá, ugyanakkor a sikkasztás bűntette vád alól felmentették.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [7]  Oldalak:   1

Újabb gyanús ügyek

Bűncselekmény hiányában le akarta zárni a nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság az alább ismertetett terézvárosi ingatlanügyekben, majd két és fél évvel a feljelentés után, de az ügyészség a nyomozás folytatását rendelte el.

Jó biznisz a házrombolás III. - Ahol a szálak összeérnek

Bemutatjuk, miért lehet hasonló az ingatlanok értékesítési szisztémája két kerületben. Miért kaphatta meg a XIII. kerület, azaz Angyalföld a Király utca 40. bontási engedélyezését. Honnan indultak azok a VI. és VII. kerületi vezető politikusok, akiknek neve a kétes belvárosi ingatlanügyek mindegyikénél unos - untalan felmerült.

PALOTABIZNISZ

Találatok: [7]  Oldalak:   1