language

Személyek:

Fürst György highlight_off

Fürst György

Fürst György a VI. kerület volt szocialista alpolgármestere. Politikai karrierjét a Baloldali Ifjúsági Társulásban kezdte, ezért Terézváros polgármesterének lett a titkára 1994-ben. Ellenzéki évek után 2002-ben az MSZP megszerezi az önkormányzatot, Fürst pedig vagyongazdálkodási alpolgármester lesz. 2006-ban hivatalosan kiszállt a politikából, és üzletemberként folytatta tovább karrierjét, a Centrum Parkoló Kft. ügyvezetője lett, amely számos budapesti kerületben bonyolította a parkolásidíj-fizetés rendszerét. A vádhatóság szerint Fürst és társai bő másfél milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak az önkormányzatnak, ennyi volt az általa kezdeményezett kerületi ingatlanok eladásával veszélyeztetett érték. Az ügyben perújítási eljárás után 2024-ben született első fokú ítélet, melyben bűnösnek találta a bíróság Fürst Györgyöt különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelésben, ezért halmazati büntetésként 6 év 6 hónap börtönt és 25 millió forint pénzbüntetést szabtak ki rá, ugyanakkor a sikkasztás bűntette vád alól felmentették.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [142]  Oldalak:   <<  <  5 6 7 8 9 10 11 12 13 14   >  >>

Átalakulás előtt a fővárosi parkolás - Markoló társaságok

Három fővárosi belső kerület - a VI., a VII. és a VIII. - képviselő-testülete úgy döntött, hogy nyílt közbeszerzési eljárással pályázatot ír ki a parkolás üzemeltetésére, mivel szeptember 24-én lejárnak a Centrum Parkoló Kft.-vel tíz évre kötött szerződéseik.

Egyesítették a terézvárosi ingatlancsalások gyanújában indított eddigi nyomozásokat

A terézvárosi ingatlanokkal kapcsolatos, hűtlen kezelés megalapozott gyanújával folyó öt nyomozást a BRFK egyesítette, és júliusban a Központi Nyomozó Főügyészségre tette át, mivel a büntetőeljárásokban közjogi tisztség betöltésén alapuló mentességet élvező személy érintettsége merült fel – tudta meg a Magyar Hírlap.

Rágalmazással gyarapodott a szocialisták bűnlajstroma

"Magyarországon rendnek kell lennie" – szögezte le tegnap Miskolcon Bajnai Gordon miniszterelnök a rendészeti szakközépiskolások évzáróján. "

Parkolj, fizess, tűnj el!

Felbontja a szerződést Budapest V. kerülete a Belváros-Lipótváros Parkolásszervező és Üzemeltető Zrt.-vel, és november elsejével az önkormányzathoz rendelik a parkolás ellenőrzését - jelentette be tegnap Rogán Antal.

Minden gyanú alatt

Bemutatjuk, hogyan került félreérthető helyzetbe a „központi MSZP” pénztárnoki stábjának két kulcsfigurája, illetve miként folytatódott a licit nélküli magánosítás a 2004-es palotabizniszek után.

Újabb gyanús ügyek

Bűncselekmény hiányában le akarta zárni a nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság az alább ismertetett terézvárosi ingatlanügyekben, majd két és fél évvel a feljelentés után, de az ügyészség a nyomozás folytatását rendelte el.

Terézvárosi ingatlanügy: eddig hét gyanúsított

Eddig hét gyanúsított van a terézvárosi ingatlanügyben, a rendőrség további hat ember gyanúsítotti kihallgatását tervezi - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) pénteken. Az ingatlanok eladását jóváhagyó testületi ülések jegyzőkönyvei szerint az MSZP-SZDSZ frakció tagjai semmilyen módosításba nem mentek bele.

Terézváros: Egy gombnyomással börtönbe?

Ügyészi utasítás nélkül is volt annyi bizonyíték, hogy meggyanúsítsák a terézvárosi MSZP-s és SZDSZ-es képviselőket - mondták lapunknak névtelenséget kérő rendőrségi források.

Ingatlanpanama: újabb csontvázak

A terézvárosi képviselők meggyanúsításához csak egy folytatólagosan, jelentős értékre, bűnszövetkezetben elkövetett bűncselekmény-sorozat vezethetett.
Találatok: [142]  Oldalak:   <<  <  5 6 7 8 9 10 11 12 13 14   >  >>