language

Kulcsszavak:

építőipar highlight_off

Intézmények:

Futizo Kft. highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [10]  Oldalak:   1

Korrupciógyanú: több száz közbeszerzést vizsgáltunk meg, bejelentést teszünk a hatóságoknál

Több száz közbeszerzést, köztük 58 darab olyan Kbt. 115-ös (azaz meghívásos) tendert vizsgáltunk meg, amelyeket ugyanaz a hajdúböszörményi cég, a Tömb 2002 Kft. nyert el. Az elemzés során ismerős mintázatokat fedeztünk fel: szinte mindig ugyanazok a cégek bukkantak fel versenytársként, a közbeszerzési szakértő is gyakran volt közös, a sikerrátát pedig a Zuckerbergnél okosabb Mészáros Lőrinc is megirigyelhetné. A korrupciógyanús eljárásokat cikkünk megjelenésével egyidőben jelentjük a Közbeszerzési Hatóságnak és az Integritás Hatóságnak is.

A viharsarki üstökös. Egy alig ismert NER-es építőipari cég tündöklése

Csaknem negyvenszeresére nőtt egy gyulai cég éves árbevétele 2010 óta. Nem valamilyen startup vállalkozás, egy korábban jelentéktelen társaság, a Futizo Kft. produkálta e mesés felfutást 2010 és 2021 között az építőiparban. A Békés megyei cég helyi versenytársai mindeközben szinte elfogytak.

A hétezer fős Vésztő is kap saját élményfürdőt közel 2 milliárd forintért

A „Viharsarok Közgépe” most Vésztőn építhet uszodát wellness részleggel nettó 1,7 milliárd forintért. A gyulai Futizo Kft.-nek nem lehet oka panaszra: csak decemberben négy közbeszerzést nyert el. A vésztői pályázatnál két ajánlattevő is hiányos dokumentációt adott be, míg a harmadik jelentkező nem tartotta fenn az ajánlatát.

A „Viharsarok Közgépe” most medencét építhet Gyulán egymilliárdért

Évek óta élvezi a gyulai önkormányzat bizalmát a Futizo Kft., amely 2010 óta magabiztosan nyeri a helyi közbeszerzéseket. Lapunk 2016-ban már felfigyelt a cégre, amelynek neve később újra felbukkant, amikor egy gyulai exfideszes vezető kitálalt a város belső politikai-gazdasági viszonyairól és egy, a helyi vezetéssel állítólag összenőtt üzleti körről. A kft. sikerszériája azóta is tart.

A gyulai fideszes polgármester egykori fideszes alpolgármesterével csapott össze a bíróságon

Volt-e összefonódás, volt-e összedolgozás a gyulai városvezetés és egy vállalkozói kör között, voltak-e korrupciós jelenségek? Vagy mindez csak galád rágalom, hazugság és sértettségből adódó magánakció? Egyebek között erről szólt a nagy nyilvánosság előtt, különösen nagy érdeksérelmet okozó rágalmazás vétsége miatti csütörtöki tárgyalás Görgényi Ernő gyulai fideszes polgármester és egykori pártbéli alpolgármestere, Galbács Mihály között a Békéscsabai Járásbíróságon

Szétrepedt a 245 millióért épített vadonatúj kerékpárút

Augusztus 31-én kellett volna átadni az új kerékpárutat Kötegyánban, ám a polgármester csak három héttel később beszélt arról a sajtónak, bajok vannak a negyedmilliárd forintért elkészült úttal. A beruházást nem vették át, csak saját felelősségre használható, de már javítják.

NER: virágzó építőipari cégek nagyban és kicsiben

Az elmúlt öt évben a kormányközeli oligarchák (Mészáros, Szíjj, Garancsi, Tiborcz) érdekeltségeinek profitrátája kiugróan magas, 16 százalékos volt. Éppen ennyi egy gyulai vállalkozásé is – legalábbis a város volt fideszes alpolgármestere szerint, aki már egy éve beszámolt a cég NER-beli szárnyalásáról.

Egymilliárdért kap új tornacsarnokot és külsőt a sarkadi általános iskola

A vesztes pályázó ugyanakkor más szempontból is érdekes lehet: a helyi pályázatokon rendszeresen taroló – az Átlátszó által "gyulai Közgépnek" is nevezett – Futizo tulajdonosa a Piskolty Tibor és Piskolty Mária testvérpár. Az Opten nyilvántartása szerint 2008-ban pár hónapig Piskolty Tibor ügyvezető volt a vállalkozásban, az All-Ready Kft-ben, ami most a sarkadi iskolafejlesztési beruházást is lebonyolította.

Kitálalt a gyulai exfideszes vezető a város elitjéről

Állítása szerint a Fidesz vezetőinek, köztük Orbán Viktornak szánta egy volt fideszes politikus azt a dokumentumot, amelyben Gyula város belső politikai-gazdasági viszonyait és egy, a helyi vezetéssel állítólag összenőtt üzleti kört leplezett le, csakhogy a dolgozat végül kézről kézre járt, még az Indexhez is eljutott. Gyula fideszes polgármestere rágalmazás miatt feljelentette a szerzőt, aki nem tekinti magát árulónak, de ha a Fidesz első emberei nem lépnek az ügyben, függetlenként indul majd az őszi önkormányzati választáson.

Így tarol a viharsarok Közgépe: milliárdok a kormánymegbízott sporttársának

Közel tizenhatszorosára nőtt az árbevétele a gyulai Futizo Kft.-nek 2010 és 2014 között. Majdnem minden közbeszerzést megnyertek, amin elindultak – Gyulán legalábbis. A békési fürdővárostól összesen közel 1,2 milliárdnyi megbízást nyert a cég, amelynek egyik tulajdonosa Piskolty Tibor. A vállalkozónak a 2011-es Várfürdő terepralin nem más navigálta a versenyautóját, mint Gajda Róbert kormánymegbízott. Cégtársa a testvére, Piskolty Mária, aki a Békés Megyei Kormányhivatalban Gajda beosztottjaként a jogi főosztályt vezeti. Piskolty Tibor a trafikbizniszben is sikeres.
Találatok: [10]  Oldalak:   1