language

Személyek:

Fuzik Zsolt highlight_off
Joáv Blum highlight_off

Fuzik Zsolt

Fuzik Zsolt, a CBA és a BKV egykori informatikai vezetője, a 2022-es választási kampányban kirobbant, pártokon átívelő Sys IT számlagyáras ügyének fő gyanúsítottja, aki állítása szerint megvesztegette Horváth Csaba MSZP-s politikust, későbbi zuglói polgármestert. Az ügyészség gyanúja szerint 2018-tól egy szerteágazó szervezetet épített fel, aminek része a SIS Parking Kft. és a SYS It Service Kft. is.

Fuzik érintett volt a 2010 előtti BKV-ügyben is, ahol a vádhatóság szerint Sziebert Györggyel jogtalan előnyt kért a BKV Zrt. részére, informatikai szolgáltatás nyújtására irányuló megállapodás alapján egy kft.-nek kifizetett vállalkozói díjból. 2009-ben ezért körözést adtak ki ellene, szökésben volt, eközben levélben tett vallomást az Indexen, azt állította, hogy ártatlan, és belehalna az előzetes letartóztatásba, ugyanis megfertőződött a H1N1-vírussal. Később elkapták, és előzetes letartóztatásba helyezték, ügye egészen 2017-ig húzódott, amikor is felmentették.

Támogasd adód 1%-ával a sajtóadatbázis fenntartását,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

Joáv Blum

Joáv Blum izraeli-magyar állampolgár a Zsidó Világszövetség alelnöke, örökös tagja a jobboldali Likud pártnak, emellett 2000 óta Magyarországon is érdekelt ingatlanbefektető. Nevéhez köthető a sukorói telekcsere.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [1]  Oldalak:   1

Megszüntették a nyomozást Gyurcsány Ferenc ellen

Bizonyítottság hiányában megszüntette a Központi Nyomozó Főügyészség a Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, országgyűlési képviselő ellen hivatali visszaélés bűntette miatt folytatott nyomozást az úgynevezett Sukoró-ügyben.
Találatok: [1]  Oldalak:   1