language

Személyek:

Bartos Gábor highlight_off
Gál György highlight_off

Gál György

Gál György az SZDSZ korábbi erzsébetvárosi frakcióvezetője, önkormányzati képviselője. Gál György 1994-től volt tagja az SZDSZ-nek, 1999 őszén választották először az erzsébetvárosi önkormányzat szabad demokrata képviselőcsoportjának élére, majd 2006 óta ismét betöltötte a frakcióvezetői tisztséget. A kerületben ekkoriban méregzöld Jaguar sportkocsijáról volt ismert. Gál a Hunvald-féle ingatlan és fiktív tanácsadói szerződések ügyében vádlottá vált. Az ügyben a legsúlyosabb büntetést Gál György kapta, aki a kerületi önkormányzat gazdasági bizottságának egykori elnöke is volt. A bíróság az ő esetében bizonyítottnak találta a vesztegetést. E szerint a volt szabad demokrata helyi politikus 2003-ban és 2004-ben ingatlanonként több tízmillió forintnyi kenőpénzt kért, és azt a kerületi SZDSZ-irodában át is vette cserében azért, hogy a képviselő-testületet valótlan tartalmú, manipulált értékbecslésekkel félrevezesse, és ezzel elérje egyes önkormányzati ingatlanok áron aluli értékesítését. Ezzel kapcsolatban érdekes, hogy a vád kizárólag egy volt ügyvéd vallomásán alapult, akit más bűncselekmény miatt szintén elítéltek.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [3]  Oldalak:   1

Bartos Gábor ellen is vádat emeltek a Hunvald-perben

A perben Gál György volt erzsébetvárosi SZDSZ-frakcióvezető, illetve Hunvald György volt MSZP-s VII. kerületi polgármester és országgyűlési képviselő, valamint további 23 embert vádol az ügyészség azzal, hogy milliárdos kárt okoztak a VII. kerületnek az önkormányzati bérlakások áron aluli eladása, illetve különböző megbízási szerződések miatt.

Hunvald azt is tagadta, amit pedig beismert

Az adóhivatal vizsgálja a volt VII. kerületi polgármester vagyonosodását. Hunvald György egy bűncselekményt tegnap ténybelileg beismert, bár még azt is tagadta a Fővárosi Bíróságon, amit elismert.

Hunvald gépiesen írta alá az általa nem ismert szerződéseket? (+videó)

Hunvald György vallomásával folytatódott az erzsébetvárosi ingatlanpanama büntetőperének keddi tárgyalása. Az egykori szocialista polgármester azt állította, hogy semmit nem tudott az ingatlanpanamáról.
Találatok: [3]  Oldalak:   1