language

Személyek:

Gál György highlight_off

Kulcsszavak:

műemlékvédelem highlight_off

Gál György

Gál György az SZDSZ korábbi erzsébetvárosi frakcióvezetője, önkormányzati képviselője. Gál György 1994-től volt tagja az SZDSZ-nek, 1999 őszén választották először az erzsébetvárosi önkormányzat szabad demokrata képviselőcsoportjának élére, majd 2006 óta ismét betöltötte a frakcióvezetői tisztséget. A kerületben ekkoriban méregzöld Jaguar sportkocsijáról volt ismert. Gál a Hunvald-féle ingatlan és fiktív tanácsadói szerződések ügyében vádlottá vált. Az ügyben a legsúlyosabb büntetést Gál György kapta, aki a kerületi önkormányzat gazdasági bizottságának egykori elnöke is volt. A bíróság az ő esetében bizonyítottnak találta a vesztegetést. E szerint a volt szabad demokrata helyi politikus 2003-ban és 2004-ben ingatlanonként több tízmillió forintnyi kenőpénzt kért, és azt a kerületi SZDSZ-irodában át is vette cserében azért, hogy a képviselő-testületet valótlan tartalmú, manipulált értékbecslésekkel félrevezesse, és ezzel elérje egyes önkormányzati ingatlanok áron aluli értékesítését. Ezzel kapcsolatban érdekes, hogy a vád kizárólag egy volt ügyvéd vallomásán alapult, akit más bűncselekmény miatt szintén elítéltek.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [7]  Oldalak:   1

A lakók feje fölül adták el az épületet

Újabb tanúkat hallgatott meg a Fővárosi Bíróság az erzsébetvárosi ingatlancsalási perben. Az egyik tanú arról is beszélt, miként adtak el Hunvaldék egy bérházat a lakók feje fölül, a tudtuk nélkül.

Hunvald György pályaképe - Polgármesterkedések

Három hete előzetes letartóztatásban van Hunvald György, Erzsébetváros polgármestere. A kerületben közszeretetnek örvend, működéséhez azonban kétséges ingatlanügyek sorozata társult.

Újabb erzsébetvárosi bűnügy

Egy Péterfy Sándor utcában ingatlant bérlő vállalkozó egy évtizeden keresztül bombázta az önkormányzatot az ingatlanra vonatkozó vételi ajánlataival. A sokadik elutasítás után egyszer csak lebontották az ingatlant, a vállalkozó raktárával együtt a készletének is nyoma veszett. Az ingatlan "természetesen" egy jóformán ismeretlen projektcégnél kötött ki, amelynek tulajdonosai közös céget visznek az önkormányzattal.

Az erzsébetvárosi ingatlanpanama háttere - Kiment a ház az ablakon

Az erzsébetvárosi önkormányzat mintegy másfél éven keresztül pályázat nélkül, áron alul, off-shore cégek közbeiktatásával adott el házakat a lakók feje felett.

A penthouse-ban kutattak a 700 milliós csalással gyanúsított SZDSZ-esnél

A kerületi kábeltévé tette gazdaggá az erzsébetvárosi SZDSZ-vezetőt, keddi letartóztatását azonban a kerületi ingatlaneladások miatt rendelte el a Központi Nyomozó Főügyészség.
Találatok: [7]  Oldalak:   1