language

Személyek:

Garancsi István highlight_off

Intézmények:

Wamsler SE highlight_off

Garancsi István

Garancsi István (Mátészalka, 1965. november 30. –) magyar üzletember, a Videoton FC labdarúgó-csapat tulajdonosa, a Magyar Természetjáró Szövetség elnöke, a NAV online pénztárgépeihez SIM-kártyát szállító Mobil Adat Kft. többségi tulajdonosa.A Forbes 2023-as összeállítása szerint ő az ország 12. leggazdagabb embere. A MET-csoport révén érdekelt a magyarországi gázkereskedelemben, a Market Építő Zrt. pedig az építőiparban tarol: a cég az egyik leggyakoribb nyertese az állami közbeszerzéseknek. Hozzá köthető például a Kopaszi-gát melletti területen 2017-ben megkezdődött BudaPart projekt: a beruházás keretében lakó- és irodaépületek, valamint szórakoztató negyed épül Lágymányoson, illetve itt húzták fel a 120 méteres MOL-felhőkarcolót is,  amely világörökségi szakemberek szerint a budai panorámát is veszélyeztetheti. Csányi Sándor és Hernádi Zsolt mellett Garancsi érdekeltségébe tartozik az az – egykori Habsburg-rezidencia átalakításával létrejövő – tihanyi luxusszálló-beruházás is, amelyet 11 milliárd forint közpénzzel támogatott meg a Magyar Turisztikai Ügynökség. Andy Vajna halála után a Garancsi és Szalay-Bobrovniczky Kristóf tulajdonában lévő LVC Diamond Kft. szerezte meg a Las Vegas Casino-csoportot: az öt fővárosi kaszinóval együtt így Garancsihoz került a 2056-ig érvényes kaszinókoncesszió is.

Wamsler SE

A Wamsler SE a Salgótarjáni Vasöntöde és Tűzhelygyár jogutódjaként 1992-től a németországi (müncheni) Wamsler GmbH-val egyesülve több mint 100 éve (1894-óta) gyárt háztartási sütő-, főző-, fűtőkészülékeket. A gyárat a Buda-Cash-brókerház csődjéből vásárolták ki Mészárosék, többségi tulajdonosa az Opus Global Nyrt. A tranzakció után az állami támogatás mellett Eximbankos hitel is érkezett a céghez.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [3]  Oldalak:   1

A csendes magyar: bemutatjuk Mészáros Lőrinc "agyát", a birodalom ügyintézőjét

Pályafutása bővelkedik meglepő húzásokban és fordulatokban. Többnyire úgy tűnt, hogy Jászai Gellért csak a végrehajtója volt a nagyívű beruházásoknak, ám az máig nem derült ki, kik állhattak ezek mögött. Egyik nagy bukása után évekig külföldön dolgozott, de ma már ő a Mészáros-birodalom egyik legfontosabb irányítója.

Új arany fokozatú támogató állt Mészáros Lőrinc mögé! Felismeri?

A felcsúti polgármester keményítőüzemét az állami Eximbank és az Mészáros-közeli MKB Bank közösen finanszírozza – derítette ki a Válasz.hu. A baráti hitel 15 milliárd forintra rúghat.

Lorinc Meszaros nevét lassan megtanulják külföldön is?

Még a 2010-es választások előtt hallottam Habonyt beszélni. Azt mondta, fel kell építeni pár nagytőkést, akik aztán régiós szinten is labdába rúgnak majd.
Találatok: [3]  Oldalak:   1