language

Kulcsszavak:

gazdálkodás highlight_off

Akták:

Tüke Busz Zrt. közbeszerzése highlight_off

Tüke Busz Zrt. közbeszerzése

Tüke Busz Zrt. közbeszerzése

A pécsi Tüke Busz Zrt. által 2015-ben kiírt közbeszerzésen csak a holland Bus&Coach Trade BV indult egy olyan buszflottával, melyről a Tüke akkori fejlesztési vezérigazgató-helyettesét, Paiger Istvánt már 2014 decemberében értesítette a Volvo Hungária Kft. vezetője. A buszokat azonban 2015 áprilisában jóval drágábban vásárolták meg, mint azt korábban a Volvo Hungária Kft. által ajánlott közvetítő kínálta. A Volvo közvetítője 123 buszt kínált 2,8 milliárdért, végül azonban a Tüke 115 buszt vett meg 3,5 milliárd forintért. Közbeszerzési szakemberek szerint a Tüke Busz Zrt.-nek módja lett volna arra, hogy pályázatukat eredménytelennek nyilvánítsák, hiszen előzetes ismeretük volt arról, hogy olcsóbban is hozzájuthatnak a buszflottához, így a pályázati eredmények kihirdetése előtt megállapíthattak volna egy 2,8 milliárdos maximum fedezetet a programra. A pályázaton nem indult az eredeti tulajdonos, a Bus&Coach megszerezte a Volvo-flotta továbbértékesítési jogát, tudva, hogy a Tüke azt megfogja venni, akár emelt áron is. Paiger István a beszerzés lezárulta után távozott a Tükétől, viszont családjának cége, az Autópark 2010 Kft. hozta be a buszokat az országba, és Paiger vette át őket külső tanácsadóként. A szállításért a Bus&Coach fizetett az Autóparknak, az átvételért pedig a Tüke Paigernek. A Bus&Coach régóta üzletkapcsolatban állt a Tükével, így felmerült a gyanú, hogy a város önkormányzatától jutottak ahhoz az információhoz, hogy érdemes megszerezni a buszállományt. A város és a cég vezetése azzal védekezett, hogy közbeszerzés nélkül nem vehették volna meg a flottát közvetlenül a tulajdonostól, erre azonban nem is kerestek másik jogi opciót.

 

2016 nyarán Szakács László Baranya megyei MSZP-s képviselő nem kapta meg a busztender iratait az önkormányzattól, így pert indított, amit első fokon megnyert, ám a Tüke fellebbezet, így másodfokra került az ügy. 2017-ben Szakács kérdésére Polt Péter legfőbb ügyész elismerte, hogy 2016. novembere óta nyomoznak különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával, azonban a nyomozással járó sok munkára hivatkozva nem tudott arra válaszolni, hogy mikorra várható a vádemelés. 2017 szeptemberében a pécsi önkormányzat kormánypárti frakciócsoportja létrehozott egy „stratégiai irányító” testületet, melynek tagjai Páva Zsolt fideszes polgármester és a két alpolgármester Csizi Péter és Hoppál Péter voltak. A testület létrejöttének oka a város eladósodása volt, azonban Csizi Péter ellentmondásos nyilatkozatai miatt az ellenzék azzal gyanúsította őket, hogy Páva Zsolt polgármester kezéből vették át a hatalmat. Páva Zsolt elismerte 2017. május 30-ai közgyűlésen, hogy a város adóssága 5 milliárd forint, három hónappal később Csizi azonban 7 és fél milliárdról beszélt. A tartozás ily mértékű növekedését senki sem részletezte. A kormánypárti politikusok az eladósodás okaként a 2009 májusáig vezető szocialistákat tartották, akik hagyták, hogy a város buszállománya olyan mértékig leamortizálódjon, hogy 6 milliárdos hitelt felvéve kelljen azt megújítani. Ez az érv azért sántít, mert a Tüke Zrt. 2015-ben vásárolta meg a buszokat, melyekre a város felvette a hitelt. A rendőrség 2018 szeptember 9-ig meghosszabbította a közbeszerzéssel kapcsolatos nyomozást, melyben még a gyanúsított felelősségre vonására sem került sor. Polt Péter ellenzéki politikusoknak adott válaszából kiderül, hogy terrorizmus finanszírozására utaló adatokat nem találtak.

 

Pécs irányítói azt ígérték, hogy 2020 december 1-ig visszafizetik tartozásaikat, ennek egyik eszközeként 549 millióval szándékozzák csökkenteni a tömegközlekedés önkormányzati kiadásait. Emiatt a Tüke Zrt. 3-25 százalékkal emelte 2018 augusztusában a jegyárakat, a buszok által megtett kilométereket pedig szeptembertől rövidítették.  A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság nyilatkozata alapján a nyomozást nem zárták le szeptember elején, a gyanúsítás ténye azonban megváltozott különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújáról befolyással üzérkedés bűntettének gyanújára. 

 

Támogass minket rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [4]  Oldalak:   1

Egymilliárdos pécsi Volvo-gate, III. rész – A banki hitel

Legújabb írásunkban, azaz a harmadik részben megírjuk, hogy a nyomozás a végéhez közeledik, illetve a nagy kirakós egy, eddig részletesen általunk sem tárgyalt epizódjára, a Tüke Busz Zrt. hitelfelvételére mutatunk rá. Annak jelentősége felett eddig vagy elsikkadtak az ügyről beszámoló médiumok, avagy nem ismerték pontosan a részleteket. Márpedig ez az ügylet nem csak szokványos nem volt, de szabályos sem. Habár a hitelező bank ennek ellenkezőjét állítja, és a pécsi közgyűlés kormánypárti többsége is megszavazta az ügyletet. Ami azért is érdekes, mert a pécsiek számára előnyösnek nem mondható tranzakcióról beszélünk. Ráadásul a hitelfelvételnek köszönhetően nem csak a buszbeszerzést tudta Pécs és a Tüke Busz megvalósítani, de az egyszersmind lehetőséget teremtett arra, hogy több száz millió forintnak megfelelő eurót “eltüntessenek” az ügy kulcsfigurái.

Egymilliárdos pécsi Volvo-gate, II. rész

A Volvo-gate az elmúlt évtizedek egyik legsúlyosabb pécsi korrupciós ügye lehet – írtuk csütörtökön késő éjjel közölt cikkünkben. Részletesen bemutattuk azt is, milyen előzmények vezettek ahhoz, hogy 2008-ra a csőd szélére sodródott a korábbi pécsi önkormányzati közlekedési cég, a Pécsi Közlekedési (PK) Zrt. És megírtuk azt is, hogy 2014. év végére miért volt egyre nagyobb szükség arra Pécsett, hogy amint lehetséges, saját tulajdonú buszflottát szerezzen a baranyai megyeszékhely új közlekedési cége, a Tüke Busz Zrt. A Szabad Pécs újságírói által az elmúlt hónapokban folytatott beszélgetésekből, bemutatott dokumentumokból, bizonyítékokból, hatóségi tájékoztatásokból, illetve részben ma is nyilvánosan elérhető iratokból egy legalább négy országon átívelő korrupciós ügy rajzolódott ki, amelyben branyai közszereplők is érintettek lehetnek. De, hogy hogyan is lett egy ilyen fontos közérdekű ügyből, mint a buszbeszerzés az egyik legnagyobb pécsi korrupciós ügye? Egyáltalán miért és hogyan indult nyomozás? És mi köze van mindehhez a terrorizmusnak? Elmeséljük.

Egymilliárd forint is lehet a korrupcióval érintett összeg a pécsi holland buszos Volvo-gate ügyben, I. rész

Legalább négy országon átívelő, izgalmas, elképesztő korrupciós ügy sejlik fel a pécsi városi buszpark 2015-ös megújítása mögött. Az akkor Hollandiából hazánkba beszállított, majd Pécsett forgalomba állított 115 használt Volvo-busz beszerzése miatt egy holland város, Breda ügyészsége kezdett nyomozni a Szabad Pécs értesülése szerint. Lapunk úgy tudja, az ügyben baranyai közszereplők is érintettek lehetnek. A hollandok jogsegélykérelme miatt a Polt Péter vezette magyar ügyészség is elrendelte, vagy kénytelen volt elrendelni a nyomozást. A magyar hatóságok 2016 novembere óta nyomoznak, egyelőre még nincs gyanúsítottja az ügynek.

Kimosakodna a Fidesz a pécsi mocsárból

Három hónap alatt másfélszeresére nőhetett a Páva Zsolt által eddig vezetett, hirtelen gyámság alá vett város adóssága. A kormányoldal az ellenzékre hárítaná a felelősséget.
Találatok: [4]  Oldalak:   1