language

Intézmények:

Gyömrő Város Önkormányzata highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [10]  Oldalak:   1

Sokan azt gondolták, össze fogok roppanni, mint a ropi, mondta letartóztatásáról a gyömrői polgármester

Nem az adócsalással gyanúsított bűnszervezet felszámolása, hanem ő maga lehetett a célpont, amikor tavaly szeptemberben letartóztatták, mondta Gyenes Levente. Gyömrő polgármesterét március elején engedték ki a letartóztatásból, most pedig házi őrizetből interjút adott a helyi városi adónak, a Signal Tv-nek. Az alákérdezős beszélgetésben egyébként a riporter Gyenes saját polgármesteri hivatalának kommunikációs vezetője.

Gyenes Levente nem mond le

Nem mond le ismét megszerzett mandátumáról Gyenes Levente (Gyömrő 2000 Kör), Gyömrő vasárnap újraválasztott polgármestere annak ellenére sem, hogy a megyei kormányhivatal szerint ezt kell tennie. A politikus egy belügyminisztériumi állásfoglalásra hivatkozva úgy véli: a tavasszal rá kiszabott felfüggesztett szabadságvesztés miatti joghátránya mára okafogyottá vált.

Hiába ítélték börtönre, megválasztották újra polgármesternek

Méltatlanság miatt mondott le a posztjáról Gyenes Levente, ám most újra megválasztották Gyömrő polgármesterévé. A helyzet jogilag érdekes, hiszen a kormányhivatal és a Belügyminisztérium is jelezte: a jogerős ítélete miatt meg kell fosztani a mandátumától.

Elítélt adócsalóként lenne újra polgármester a kamudoktorként villogó vállalkozó Gyömrőn

A felfüggesztett börtönre ítélt Gyenes Levente egy joghézagot kihasználva újra harcba száll a polgármesteri székért. Esélyei jók, mivel népszerű, és még nincs is erős riválisa.

Felfüggesztett börtönre ítélték Gyömrő polgármesterét, de nem mond le

Folytatólagosan elkövetett adócsalás bűntette és folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétsége miatt a Szegedi Ítélőtábla kilenc hónap, végrehajtásában két évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte Gyömrő polgármesterét, Gyenes Leventét.

Megkezdődött a "számlagyártók" pere + Videó

Megkezdődött a Kecskeméti Törvényszéken kedden annak a 32 vádlottnak a pere, akik csaknem kétmilliárd forint összegben bocsátottak ki, illetve használtak fel fiktív számlákat.

Ez lett a Fidesz elszámoltatásából: 51 kiemelt ügy, 300 fős érintetti lista

Eltelt két év a kormányzásból, íme a Fidesz által beígért elszámoltatás mérlege: eddig 51 jelentősebb témában született gyanúsítás, vádemelés, illetve első- vagy másodfokú ítélet. A háromszáz fős érintetti listán Gyurcsány Ferenc, négy volt miniszter és hat exállamtitkár neve szerepel.
Találatok: [10]  Oldalak:   1