language

Személyek:

Győri Tibor highlight_off
Papcsák Ferenc highlight_off

Győri Tibor

Dr. Győri Tibor jogász, a Miniszterelnökség korábbi jogi ügyekért felelős államtitkára. A  Nézőpont Csoport Zrt. tulajdonosa.

Papcsák Ferenc

Papcsák Ferenc (Nyíregyháza, 1966. február 19. –) magyar ügyvéd, politikus. 2002 és 2006 között, valamint 2010-től fideszes országgyűlési képviselő. 2010 júniusa és novembere között elszámoltatási biztos. 2010 októberétől 2014 októberéig Zugló polgármestere volt. Az utóbbi időben ügyvédként állami megbízásokat nyer el.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [2]  Oldalak:   1

Mit tudhat Papcsák?

Erősen megoszlanak a vélemények, hogy milyen feladattal került a jegybankba és ki áll mögötte.

A korrupció feltárása esetén kettős mércét alkalmazna a Fidesz?

A STOP információi szerint Papcsák Ferenc elszámoltatásért felelős miniszterelnöki megbízottal együtt a Miniszterelnökség leigazolta Győri Tibort, a Fidesz egykori jogtanácsosát is, aki forrásaink szerint lényegében felettese Papcsáknak. A portál úgy tudja, Győri feladata lehet, hogy ne induljon számonkérés olyan ügyben, amelynek fideszes érintettje lehet.
Találatok: [2]  Oldalak:   1