language

Lapok:

Kulcsszavak:

háttér highlight_off

ATV

1989 óta folyamatosan működő kereskedelmi televíziócsatorna. Eredetileg Argo TV néven indult, agrárcsatorna volt. 2003-ban tulajdonosváltás következett be, a televízió részvényeinek felét felvásárolta egy, a Hit Gyülekezetéhez közelálló befektetői konzorcium. 2005-ben a csatorna neve Atv-re rövidült. 2010-ben indult el a nagy felbontású adása, azóta jóval elérhetőbb lett a csatorna. Vezérigazgatója Németh S. Szilárd a Hit Gyülekezetének alapítójának fia.

2020 májusában az Átlátszó azt írta: "kijelenthető, hogy a liechtensteini offshore cég kiiktatásával a cégstruktúrából Németh Sándor magánszemély közvetlenül és érdekeltségein keresztül az ATV Zrt. többségi tulajdonosává vált."

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [32]  Oldalak:   1 2 3 4   >  >>

Süli reagált az ATV-nek a leváltásáról szóló hírekre

A kormány eredeti tervei szerint 2026-ban helyezték volna üzembe az első új blokkot, így a régi és az új erőmű egy ideig párhuzamosan működhetett volna, az így termelt áram egy részét pedig exportálta volna az állam. A legfrissebb hírek azonban már 2032-es átadásról szólnak. A kormánytól szerettük volna megtudni, hogy valóban csúszásban van-e a paksi bővítés, de erre a kérdésünkre nem kaptunk választ.

Több mint tízmilliárd ment el borravalóra és hálapénzre tavaly

A magyar lakosság tavaly összesen 8,4 milliárd forintnyi borravalót és csaknem ugyanennyi, 8,3 milliárd forint hálapénzt adott, utóbbi legnagyobb részét, 4,1 milliárd forintot a kórházi orvosok kapták - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) honlapján közzétett adatokból.

Áder megint visszaküldött két törvényt

Megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek Áder János köztársasági elnök kedden a területi államigazgatási szervezetrendszer átalakításáról szóló, valamint az egyes jogállási tárgyú törvények módosításáról szóló törvényt. Az Országgyűlés mindkét javaslatot múlt keddi ülésén fogadta el.

Magyarország az EU legkorruptabbjai között

A közbeszerzési korrupcióban Magyarország Bulgáriával és Romániával van azonos szinten, mégpedig az uniós rangsor végén. Négy évi kutatás után jutott erre a következtetésre a budapesti Korrupcióellenes Kutató Központ. Nem véletlen hogy Thomas Melia, az Egyesült Államok helyettes külügyi államtitkára, arra biztatja a magyar kormányt, hogy fokozza a korrupcióellenes törekvéseket. További információk a videóban.

6700 milliárdnyi támogatást kaphat Magyarország

Összesen 6700 milliárd forintnyi uniós támogatás lehívása előtt nyílt meg az út azzal, hogy az Európai Bizottság a benyújtott 10 közül már 6 operatív programhoz megadta jóváhagyását a 2014-2020-as programozási időszakra vonatkozóan - mondta Vitályos Eszter, a Miniszterelnökség európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.

Habony, a befolyásos szomszéd

Titokzatos tanácsadó, állítólag az ország egyik legbefolyásosabb embere, akire hallgat a miniszterelnök is, mégsem közszereplő. Olyan, mint egy szomszéd, de nem bérlő. Megpróbáltuk felvázolni Habony Árpád portréját, ám hogy ne tévedjünk, csak névvel nyilatkozó kormánypárti politikusok állításait vettük alapul.

ÉVOSZ: jelenjen meg a közbeszerzési kiírásban a projekt becsült értéke

A közbeszerzési kiírásban, valós alapokon számolva, mindig jelenjen meg a projekt becsült értéke, így lehet túljutni az építési piac recessziója alatt kialakult irreális árszóródáson - egyebek mellett ezt javasolja az új közbeszerzési törvényhez az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ).
Találatok: [32]  Oldalak:   1 2 3 4   >  >>