language

Intézmények:

Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány highlight_off

Kulcsszavak:

háttér highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [4]  Oldalak:   1

Leleményes jogcímeken dőlt a pénz az egyházakhoz a járvány alatt

Miközben a veszélyhelyzet miatt a templomok is bezártak, az Orbán-kormány a szokásosnál is lelkesebben szórta a közpénzt az általa kiválasztott egyházaknak. Jutott az állami milliárdokból újabb templomfelújításokra és a lelkészek jövedelemkiegészítésére, valamint számos ingatlan tulajdonjogát is megkaphatták a járvány alatti törvénykezésnek köszönhetően.

Rejtély, hová folytak el az Erzsébet-milliárdok

Az étkezési utalványokból befolyó extraprofit ma már nem a multinacionális vállalatok zsebébe vándorol, hanem a rászorulókat segíti – ezzel magyarázta az Orbán-kormány, hogy miért kellett 2012-ben kiszorítani a külföldi cégeket a több mint 200 milliárdos utalványpiacról. A kormányzati kommunikáció ugyanis akkoriban arról szólt, hogy az Erzsébet-utalványokból befolyó pénzt a szegény gyerekek és családok üdültetésére fordítják.

Üdültetés: a Századvég is jól járt

Idén júniusig 18,9 millió forint értékű szerződést kötött a gyermeküdültetést szervező Erzsébet Gyermek- és Ifjúsági Táborok Szolgáltató Kft. a Századvég Gazdaságkutató Zrt.-vel – értesült a Magyar Nemzet. Lapunk arra volt kíváncsi, hogy a gyerekek szociális táboroztatásáért felelős Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány által létrehozott társaság mely cégekkel és milyen szolgáltatásokért szerződött 200 ezer forintnál magasabb összegért. A cég nem titkolózott, és közérdekűadat-igénylésünkre határidőn belül megküldte a kért szerződéslistát, amelyből kiderült, hogy a kormányzati agytrösztként ismert Századvég az említett, csaknem 20 milliós összegért a pályázatírást támogatta szakmai tanácsokkal.

Így kezdi elveszteni közvagyonjellegét a zánkai gyerektábor

Közpénzmilliárdokból puccos nyaralóhellyé alakítja egy Fidesz-közeli alapítvány az egykori zánkai úttörőtábort, ahol kerítéssel szűkítik a gyerekek felségterületét. Aligha ők lesznek az új létesítmények fő haszonélvezői.
Találatok: [4]  Oldalak:   1