language

Kulcsszavak:

háttér highlight_off

Intézmények:

Humán Operátor Zrt. highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [5]  Oldalak:   1

Magas pozícióban lévő baloldali politikusok is érintettek lehetnek a Czeglédy-ügyben

Czeglédy Csaba az általa létrehozott cégrendszert és a nyomozásban szereplő be nem fizetett adókat és járulékokat tudatosan és szervezetten használta tiltott pártfinanszírozásra, méghozzá folyamatosan – ez áll egy olyan nyilatkozatban, amit állítólag a Czeglédy-ügy egyik terheltje helyezett letétbe ügyvédjénél, vádalku reményében. Az írás, amely szerkesztőségünk birtokába jutott, néven nevez több olyan magas rangú baloldali politikust, akik hasznot húztak a nyomozati adatok szerint a Czeglédy Csabához köthető, strómanok által működtetett iskolaszövetkezet-hálózatból. A Human Operator Zrt.-vel szerződésben álló, tőle feladatokat vállaló szövetkezetek a hatóságok eddig beszerzett adatai szerint több, mint 6 milliárd forint adót csaltak el.

„Kapják be, az igazság a mi oldalunkon van” – Milyen titkokat tudhat Czeglédy Csaba?

Sok van a rovásán Czeglédy Csabának. Húszmillió forintos „alkotmányos költség” meg nem fizetése és az ebből fakadó háborúskodás, a cégére „küldött” kormányzati hátszelű konkurenssel szembeni ellenállás, Gyurcsány Ferenc titkos papírjainak ismerete, Mészáros Lőrinc feljelentése, a tao-pénzek bírósági elszámoltatása, stadionmutyik és „családi vonalak” – azaz az újburzsoázia korrupciójának leleplezése. Személyesen Orbán Viktornak és még néhány kormánytagnak is szúrta a szemét a szombathelyi képviselő-ügyvéd, aki barátai szerint sosem félt a Fidesz eszközeit bevetni a Fidesszel szemben.

Vizsgálja a kamara Kósa jogászát

Előzetes vizsgálatot rendelt el a Magyar Ügyvédi Kamara (MÜK) Fiák István ügyvéddel szemben, aki Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége (DiákÉsz) elnökeként a közelmúltban jogsegélyt ajánlott fel a Czeglédy-ügyben fizetés nélkül maradt diákmunkásoknak, ám a kamaránál panaszt tévő Czeglédy Csaba baloldali politikus szerint Fiák nem az ügyfelei érdekeit képviselte.

A kormánymédia üzent, a NAV beidézte Dobrev Klárát

Jövő péntekre tényleg beidézte Gyurcsány Ferenc az Altus Befektetési és Vagyonkezelő Zrt.-t és az Altus Portfólió Kft.-t vezető feleségét a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatósága – írta az MTI, igazolva ezzel az Origo korábbi értesülését. Az akkori hírben csak az volt szokatlan, hogy a tényként kezelt információ megjelenése után az érintett Csongrád Megyei Főügyészség hétfőn azt írta az Indexnek, hogy „az ügyészség nem idézte tanúkénti kihallgatásra a cikkben megjelölt személyt.”

Célkeresztben a zongorista – Hárommillárdot keresnek Czeglédy Csabán, az MSZP fenegyerekén

„Én egy zongoracipelő vagy sok­­szor maga a zongorista vagyok. A vadnyugati kocsmákban állítólag ki volt írva, hogy kérjük, a zongoristára ne lőjenek. Elsősorban ügyvéd vagyok, két gyermek édesapja, aki sohasem élt a politikából. Van egy cégcsoport, amiért stra­­tégiailag felelek, és egy saját ügyvédi irodám. Inkább nyugalomban dolgozom, az országos politikában eszem ágában sincs előbbre lépni. Bízom benne, hogy országosan, a sokszor kocsmai viszonyokra emlékeztető helyzetekben a zongo­­ris­­tára nem fognak lőni.” Két éve így jellemezte saját magát a Nyugat.hu oldalon Czeglédy Csaba szombathelyi ügyvéd, a bal­­oldali önkormányzati frak­­­­ció vezetője. Tévedett. Ott van a célkeresztben. Sokan nem is egyszerű zenésznek, ha­­nem inkább karmesternek tartják, aki egy többszintes is­­ko­­la­­szö­­vet­­ke­­ze­­ti céghálót dirigált – adóelkerülés céljából. Bár a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte, a baloldal szerint politikai megrendelésre adták ki a kilövési parancsot. Czeglédy Csaba portréja.
Találatok: [5]  Oldalak:   1