language

Kulcsszavak:

háttér highlight_off

Személyek:

Kocsis István highlight_off

Kocsis István

Kocsis István (Pusztavám, 1952. január 30. –) gépészmérnök, iparvállalati vezető.

Vegyipari gépészeti technikumban érettségizett, majd a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karán szerzett diplomát 1976-ban. Egyetemi tanulmányai után az egyetem Gépelemek tanszékén dolgozott először tanársegédként, majd 1991-től rövid ideig a Gépszerkezettani Intézet adjunktusaként. Egyetemi évei alatt a dr. Münich Ferenc, majd Kármán Tódor Kollégium igazgatói tisztét is betöltötte 1985-től.

 

A rendszerváltás után ipari vezetői és iparpolitikai feladatokat kapott. 1991-ben a Fegyver- és Gázkészülékgyár (FÉG), Célgépgyár igazgatója, majd az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium főosztályvezetője, az iparért felelős helyettes államtitkára 1993-ig. 1993–1997 között az Állami Vagyonkezelő Részvénytársaság (ÁV Rt.), illetve az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. (ÁPV Rt.) vezérigazgató helyettese, majd vezérigazgatója. 1998-ban egy évig az RWE Energie AG, főosztályvezetője, 2000-ben az ÉMÁSZ igazgatója, 2001-ben az RWE-EnBW Magyarország Kft igazgatójává nevezik ki. 2002–2005 között a Paksi atomerőmű Rt. vezérigazgatója, majd 2005-től 2008-ig a Magyar Villamosművek Rt. vezérigazgatója. 2008-tól a Budapesti Közlekedési Zrt. vezérigazgatója. Erről a posztról 2011. szeptember 4-én közös megegyezéssel, azonnali hatállyal, végkielégítés nélkül távozott.

Kocsis István ellen a rendőrség büntetőeljárást folytatott a BKV vezérigazgatójaként aláírt egyes megbízási szerződések miatt. A büntetőeljárás az MVM belső vizsgálata, majd feljelentése alapján indult. Kocsis Istvánt emellett 5 év börtönbüntetést szabott ki a Kúria 2019-ben bűnszervezetben elkövetett sikkasztás és hűtlen kezelés miatt. A vád szerint Kocsis 2006 és 2008 között hat társával együtt indokolatlan szerződésekkel és felesleges befektetésekkel több mint 15 milliárd forint kárt okoztak az MVM-nek. Kocsis végül 2023 őszén, 3 év 4 hónap letöltése után szabadult a kecskeméti “parkettásnak” nevezett büntetés-végrehajtási intézetből.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [17]  Oldalak:   1 2   >  >>

A börtönre ítélt, büntetését töltő Kocsis Istvánt többször is elhívták a kormányzati atomtalálkozókra

Palkovics László tavaly június 24-ére fontos megbeszélést hívott össze a paksi atomerőmű épületébe. A téma az ország energiaellátásában kulcsszerepet játszó Paks I. felújításának kérdése volt, vagyis az, hogy a blokkokat ne kelljen bezárni a 2030-as években. Az akkor még a technológiai és ipari miniszteri posztot betöltő Palkovics a téma megvitatására körülbelül egy tucat befolyásos szakembert hívott meg. Köztük Paks I. különböző vezetőit, de jelen volt például a nukleáris engedélyezéseket végző Országos Atomenergia Hivatal képviselője is.

Ki is volt Kocsis István, a Szuperkáder, akit most öt év börtönre ítéltek?

Kedden a Kúria jogerősen öt év börtönre ítélte Kocsis Istvánt, amiért a kétezres évek elején az MVM vezérigazgatójaként 15 milliárd forintot szivattyúzott ki offshore cégekbe a vállalatból. Kocsis a magyar gazdaság és politika határvidékének egyik legérdekesebb figurája, a Nagy Túlélő, aki bármilyen kormányt kiszolgált.

A NER legnagyobb túlélői XI. – Kocsis István

Folytatódik a NER túlélőbajnokait bemutató sorozat. Ezúttal egy öreg róka – a kormányokon (sőt, rendszereken) átívelő önátmentés mestere – pályafutásának bemutatására kerül sor. Aki minden politikai kataklizmát, bukást hajszálgörbülés nélkül, szinte karcmentesen átvészelt. Kocsis István pályaívét rajzoljuk fel, amely a komcsi-vöröstől az MDF-zöldön át, a piros-kék balliberálison keresztül a Fidesz-narancsba torkollva a szivárvány jó pár árnyalatában pompázik. Alábbiakban kísérlet történik a Kocsis-puzzle életrajzi mozaikokból való összerakására. S a titka felfedésére. Nem állítható, hogy sikerül, de egy biztos: egyeseknek szórakoztató, másoknak bicskanyitogató olvasmány lesz.

Habony hitelezőjének csápjai mindenhova elérnek

Habony Árpádot húszmilliós kölcsönnel segíti ki, pártelnökbuktató kémjátszmába keveredik, milliárdos bizniszben segít Csányinak. Moszkva felé figyel, de nyugati arisztokraták életét éli. Mindeközben pedig fiatalokat gyűjt maga köré, hogy elitcsapatot neveljen belőlük, és fontos pozíciókban tarthassa velük a kapcsolatot. Portré a Fidesz mindenes háttéremberéről, Tombor Andrásról.

Oroszok a spájzban: kik kavarnak a metrófelújítás környékén?

Nem előzmény nélküli a magyar közszféra és az M3-as vonal metrószerelvényei felújításával megbízott orosz metró- és fegyvergyár Metrovagonmas üzlete. A Horn-kormány idején egy obskúrus kémjátszmában a hírhedt Nádor ’95 lehallgatóberendezés-beszerzését fedte volna el egy utóbb befuccsolt metrókocsi-ügylet.

Felmentették a volt MVM-vezért a sikkasztás vádja alól

Felmentette Kocsis Istvánt, a Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) volt vezetőjét a hűtlen kezelés és sikkasztás vádja alól a Kaposvári Törvényszék csütörtökön kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében. Szász Andrást, az MVM volt főtanácsadóját viszont bűnösnek találta Kocsis Istvánnéval együtt.

Titkos szolgálatok

Az atomerőmű bővítésében és az ehhez kapcsolódó üzletben a legújabb értesülések szerint igen komoly szerepe van az orosz titkosszolgálatnak. A paksi ügyekben azonban újra és újra előbukkan két kulcsfigura: Kocsis István és Aszódi Attila.

BKV-vádlottak: Kocsis állhat a háttérben

Kocsis István, volt BKV-vezérigazgató szerepével kapcsolatban tettek fel kérdéseket a BKV-per vádlottjai a közlekedési cég jelenlegi kommunikációs vezetőjének. A Kocsissal régi munkakapcsolatban álló Székelyné Pásztor Erzsébet válaszaiból kiderült, a feljelentéseket megalapozó belső vizsgálatok komolytalanok voltak, és a Hagyóék idején sem volt szükségtelen a BKV kommunikációja, ahogy azt a vádirat állítja.

Köveket gördítenek a mutyizó köztisztviselők elé

Magáncégtől államihoz, államitól magánba. Az ilyen állásváltások esetén könnyen felmerül a gyanú, hogy az állásváltó kedvezni próbál egykori vagy jövőbeli cégének. Ezt hívják forgóajtózásnak. A kormány most azzal csökkentené a korrupciós kockázatot, hogy bejelentési kötelezettséget írna elő. A szakszervezet ostobaságról beszél.

Ez lett a Fidesz elszámoltatásából: 51 kiemelt ügy, 300 fős érintetti lista

Eltelt két év a kormányzásból, íme a Fidesz által beígért elszámoltatás mérlege: eddig 51 jelentősebb témában született gyanúsítás, vádemelés, illetve első- vagy másodfokú ítélet. A háromszáz fős érintetti listán Gyurcsány Ferenc, négy volt miniszter és hat exállamtitkár neve szerepel.
Találatok: [17]  Oldalak:   1 2   >  >>